Ország-világ

2020.08.20. 19:27

Potápi Árpád: az ország szétdarabolása sem tudta romba dönteni Szent István művét

Csak azok a nemzetek maradnak meg, állnak ellen a történelem viharainak, amelyek képesek önállóságukat és szabadságukat megőrizni – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen.

A révkomáromi Szent István-szobornál tartott ünnepségen, amelyen több százan vettek részt, a nemzetpolitikai államtitkár a szabadság és az önállóság mellett a megmaradáshoz vezető egység és az összefogás fontosságát hangsúlyozta, rámutatva: az előbbi kettő nem létezhet az utóbbi kettő nélkül.

A történelem bebizonyította, hogy a Szent István-i ország szétdarabolása sem tudta romba dönteni a nagy uralkodó művét, mert soha nem az egységes terület, nem az utak és a folyók tartották egyben Magyarországot, hanem a magyarok szívének hite, a szabadság iránti vágya – közölte. Potápi Árpád János kitért a felvidéki magyar politikai érdekképviselet folyamatban lévő egységesítésére, és üdvözölte, hogy nem sokkal az ünnepség előtt három felvidéki párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom – vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról. „Nem járja, hogy saját hibánkból ne legyen képviseletünk a pozsonyi törvényhozásban” – mondta.

A nemzetpolitikai államtitkár közölte: ki kell mondani, hogy a magyaroknak és a velük együtt élő szlovákoknak, németeknek és az összes nemzetiségnek közös a történelme, nagyban hasonló a jelenük és remélhetőleg a jövőjük is.

„Csak úgy maradunk meg magyarnak, ha megmaradunk közép-európainak, és egymásnak vetjük a hátunkat, mi magyarok, szlovákok, lengyelek és csehek”

- szögezte le Potápi Árpád János. A kulturális műsorral átszőtt ünnepség végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el Szent István lovasszobrának talapzatánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában