Ország-világ

2020.07.30. 21:20

Gyurcsányné elismerte: egy brüsszeli jelentésről egyeztetett az Index kirúgott főszerkesztőjével

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Gyurcsány Ferencné elismerte, hogy egyeztetett Dull Szabolccsal. A DK európai parlamenti képviselője azt mondta a műsorban, hogy egy brüsszeli, sajtószabadságról szóló jelentés miatt hívta fel Dullt.

A beszélgetés, amit Gyurcsányné elismert, szerinte másfél hónapja zajlott – írja az Origo. A többi beszélgetésükről nem beszélt, pedig kiderült, hogy Dull rendszeresen egyeztetett vezető baloldali pártpolitikusokkal (ezt az Index kuratóriumának elnöke, Bodolai László írta meg egy zárt Facebook-csoportban), köztük Gyurcsánynéval, akit az Altus egyik számán hívogatott folyamatosan, ezt a híváslistája is bizonyítja.

Ennek az egyetlen elismert beszélgetésnek a ténye is nagyon súlyos vád az indexes főszerkesztő ellen

- hívja fel rá a figyelmet az Origo. Mint írják, azt jelenti ugyanis, hogy

a magát függetlennek beállító főszerkesztő egy Magyarország elleni, elfogult, pártpolitikai célú jelentésben működött közre.

A beszélgetésben Gyurcsányné egy másik megdöbbentő kijelentést is tett: szerinte a baloldali önkormányzatok pénzelhetnék a felmondott indexesek új lapját, mert szerinte ez közszolgálati feladat. Vagyis szerinte az adófizetők pénzéből (hiszen az önkormányzatok is ebből működnek) egy baloldali lapot kellene finanszírozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában