előzetes jelentés

2020.01.09. 08:23

Még a levegőben kigyulladt, és visszafordult a lezuhant utasszállító

Szemtanúk is megerősítették, hogy a lángok elterjedtek a gép törzsén, illetve ezt mondta egy másik, közelben elhaladó repülőgép személyzete is – derült ki az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálatából.

Fotós: AFP

Az eleinte nyugati irányba tartó utasszállító röppályája megváltozott, ami azt mutatja, hogy a pilóták észlelték a problémát. A gép félfordulatot tett, és visszatérőben volt a repülőtérre.

A pilótáktól azonban nem érkezett semmilyen jelzés a váratlan helyzetről.

Az iráni hatóság kiemelte azt is,

a gép felrobbant azután, hogy becsapódott a földbe.

A repülőgép színültig volt töltve üzemanyaggal, hogy megtegye az utat Teherántól az ukrán fővárosig, Kijevig.

A csütörtöki jelentés szerint a gép mindkét feketedobozát megtalálták. A berendezések megrongálódtak, de a rajta tárolt adatok nem vesztek el.

Az előzetes jelentést az iráni hatóságok továbbították Ukrajnának – amelynek légitársasága működtette a gépet -, az Egyesült Államoknak, ahol gyártották a repülőt, illetve Kanadának és Svédországnak, amelyeknek állampolgárai nagy számban haltak meg a katasztrófában.

A MAU – teljes nevén Ukrajna Nemzetközi Légitársaság – Boeing 737-es típusú gépének fedélzetén 176-an voltak, valamennyien életüket veszítették. Két utas volt ukrán állampolgárságú, a többiek további hat ország állampolgárai: irániak (82), kanadaiak (63), svédek (10), britek (3), afgánok (4) és németek (3).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elrendelte, hogy január 9-ét nyilvánítsák gyásznappá Ukrajnában.

Hírügynökségi jelentések szerint az ukrán nyomozók már megérkeztek Iránba.

Borítókép: egy hozzátartozó virágot helyez el az elhunytak emlékére állított kegyhelyen a Boriszpil repülőtéren

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában