konfliktus

2019.11.15. 06:09

Az izraeli légierő megtámadta az Iszlám Dzsihád gázai állásait

Így válaszoltak az Izrael elleni rakétatámadásokra.

A célpontok között volt egy olyan épület, ahol a terroristák rakétaalkatrészeket gyártottak, illetve a harci gépek csapást mértek az Iszlám Dzsihád hán-júniszi főhadiszállására is.

Az izraeli hadsereg összesítése szerint kedd reggel óta – ötven óra leforgása alatt – a gázai szélsőségesek legalább 450 rakétát lőttek ki Izrael területére, de többségüket megsemmisítette a Vaskupola légvédelmi rendszer.

Válaszul az izraeli hadsereg az Iszlám Dzsihád több tucat célpontját semmisítette meg.

A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint az izraeli légicsapásokban több mint 30-an haltak meg. Az izraeli hadsereg hangsúlyozta, hogy az áldozatok közül mintegy húszan terroristák voltak, akik rakétákat lőttek ki Izraelre.

Csütörtök hajnalban – Egyiptom közbenjárásával nyélbe ütött – tűzszünet lépett életbe a Gázai övezetben. Ezzel véget ért a gázai radikálisokkal folytatott kétnapos kölcsönös rakétaháború.

Ennek ellenére Jiszráel Kac külügyminiszter csütörtök reggel a hadsereg rádiójának adott interjúban a gázai terroristák célzott likvidálásának folytatásával fenyegetőzött.

Kedden a harcok azért újultak ki, mert aznap hajnalban az izraeli hadsereg és a Sin Bét belbiztonsági szervezet közös akcióban megölte az Iszlám Dzsihád gázai vezetőjét, Baha Abu al-Atát, aki az elmúlt hónapokban számos alkalommal adott parancsot rakétatámadásra az érvényes tűzszünet ellenére izraeli területek ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában