Kedvező fordulat

2019.10.17. 11:11

Végre legalizálhatja a kettős állampolgárságot Ukrajna

Megkezdte a kettős állampolgárságot biztosító törvénymódosítás kidolgozását az ukrán külügyminisztérium, közölte kijevi sajtótájékoztatóján Dmitro Kuleba, az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes. Úgy fogalmazott, az ukrán hatalom megérett arra, hogy foglalkozzon ezzel a kéréssel – értesült a V4NA hírügynökség.

„A kormányban több javaslat is elhangzott már a témával kapcsolatban, a külügyi tárca munkatársai hozzá is láttak egy koncepció kidolgozásához, amelyben figyelembe veszik a javaslatokat. Hamarosan elkészül az erről szóló tervezet, ám a legfontosabb, hogy mindenki megérett arra, hogy dolgozzon ennek a problémának a megoldásán” – mondta az ukrán miniszterelnök-helyettes.

Dmitro Kuleba kiemelte, hogy a „határon túli ukrán” státusza lehetővé teszi több millió ukrán számára a kapcsolattartást Ukrajnával.

„Úgy alakult, hogy több millió ukrán hagyta el az országot. Meg kell őriznünk a kapcsolatukat az országgal, erre szolgál majd az ukrán személyi igazolvány. Örülök annak, hogy ebben a kérdésben komoly fejlődés ment végbe. Abban bízom, hogy a társadalom is támogatja majd ezeket a törekvéseket, ugyanis a kettős állampolgárság tilalma ma már elavult gyakorlat”

- idézte Kulebát a goloskarpat.info ukrán portál.

A kettős állampolgárság intézményének hivatalossá tétele idén júliusban vetődött fel Kijev részéről. Mindez válaszlépés volt az orosz elnök pár nappal korábbi döntésére, amely szerint minden egykori szovjet állampolgárnak soron kívül biztosítják az orosz állampolgárságot.

Borítóképünk az ukrán kormány ülésén készült

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában