megosztott erők

2019.08.27. 10:34

Nem lesz közös magyar lista Szlovákiában (videó)

Minden próbálkozás ellenére külön indulnak a magyar pártok Szlovákiában.

Elutasította a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt, hogy a jövő évi parlamenti választásokon koalícióban induljon a – tisztán magyar – Magyar Közösség Pártjával (MKP) – ezt a vegyes párt vezetői jelentették be a Most-Híd Országos Tanácsának ülése után, hétfőn este.

Az MKP és a Most-Híd még július végén kezdett egyeztetést egy esetleges választási együttműködés lehetőségeiről a jövő tavasszal esedékes szlovákiai parlamenti választásokon. Bár az egyeztetés több fordulót követően sem hozott érdemi eredményt, azt azonban, hogy vélhetően semmilyen formája nem lesz az együttműködésnek, most először mondták ki a vegyes párt vezetői.

„Eldőlt, az MKP és a Most-Híd külön utakon vágnak neki a 2020-as parlamenti választásoknak” – jelentette be Bugár Béla, a Most-Híd elnöke.

Ravasz Ábel, a párt alelnöke azt jelölte meg az elutasítás okául, hogy

a Most-Híd vezetése nem tudta elfogadni az MKP-nak azt a javaslatát, hogy egy esetleges közös koalíciós listán a két párt jelöltjei 50-50 százalékos arányban osztozzanak. Az előbbi ugyanis 70-30 százalékos arányt szeretett volna a saját javukra.

A Ma7.sk információi szerint azonban a Most-Híd párt Országos Tanácsának 35 tagja szavazott a koalíció ellen, öten mellette, és ketten tartózkodtak. „Ennek fényében furcsa Ravasz Ábel azon kijelentése, hogy az MKP kompromisszumra való képtelenségén múlott volna a koalíció létrejötte” – jegyezték meg.

A legutóbbi felmérések szerint mindkét pártnak 4 százalékos a támogatottsága. Az MKP kedd délutánra ígérte, hogy reagál a bejelentésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában