szervezett akció

2019.07.26. 07:20

Aranyat raboltak a Sao Pauló-i repülőtérről

Egy fegyveres csoport mintegy 750 kilogramm aranyat és más nemesfémeket rabolt el Sao Paulo-Guarulhos nemzetközi repülőterének teherszállító termináljáról csütörtök délután – közölte a Globo brazil hírtelevízió.

A Globo úgy tudja, az elkövetők öten voltak, maszkot viseltek és gépkarabélyokkal voltak felfegyverkezve.

A bűnözők a brazil szövetségi rendőrség színsémáját és jelzéseit viselő járművekkel, a biztonsági erők egyenruháiba öltözve jutottak be a repülőtér területére. Egyik kocsival elállták a terminál bejáratát, a másikkal pedig feltartóztatták és kirabolták azt a pénzszállító autót, amely az aranyat vitte.

Az elkövetők emellett túszul ejtettek két repülőtéri dolgozót is.

Miután sikerült elmenekülniük a bűntény helyszínéről, Sao Paulo egyik kétes hírnevű negyedében hátrahagyták a kocsikat és szabadon engedték túszaikat. A bűnözők ezt követően átszálltak egy mentőautóba, s azzal folytatták útjukat.

A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak a rablók után, de a keresést nehezíti, hogy a repülőtér környékén nem vethetik be a rendőrségi helikoptereket, mert ezzel akadályoznák a légi forgalmat. A Sao Pauló-i rendőrség szerint a zsákmány értéke valamivel meghaladja a 40 millió dollárt (11,6 milliárd forint).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában