Az emlékezés erejével

2019.07.08. 19:10

A bíróságtörténetben is fontos a hagyományok ápolása

Egy friss kutatásnak köszönhetően került elő az 1896-ban átadott igazságügyi palota zárkövének okmánya, amelyen Ferenc József aláírása is szerepel.

Az emlékezés erejével című országos bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia körútjának legújabb állomásán, 2019. július 8-án a Fővárosi Ítélőtábla bíráinak patinásan régi albumát is bemutatták

Forrás: OBH

A hagyományok ápolása elődeink kötelességtudatára és felelősségérzetére emlékeztet – erről beszélt Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy bíróságtörténeti rendezvény megnyitóján Budapesten hétfőn.

Az OBH fontosnak tartja a bírósági hagyományokban rejlő értékeket, ezért indította el tavaly Az emlékezés erejével című országos bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia körutat.

Ennek utolsó állomása hétfőn a Fővárosi Ítélőtáblán tartott rendezvény, konferencia, kiállítás és könyvbemutató – mondta a hivatal elnöke.

Handó Tünde a bírósági hagyományokban rejlő értékekről beszél

A rendezvény egyik apropója, hogy 150 éve 1869 júliusában fogadták el a bíróságokat a közigazgatástól elválasztó, önálló bírói hatalmi ágat létrehozó törvényt. Ez a törvény kimondta, hogy a bíró csak a törvényeknek és törvényerejű szokásoknak van alávetve és meghatározta többek között a bírák alkalmazásának feltételeként a jogi végzettséget.

Az 1869. évi IV. törvénynek kulcsszerepe volt a modern magyar állam kiépítésében – mondta Handó Tünde.

Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke nyitóbeszédében emlékeztetett arra, hogy

150 éve jött létre a Pesti Királyi Ítélőtábla, amely jogelődje volt a mai fővárosi táblának. Ezen a felsőbíróságon csaknem 80 évig zajlott a törvénykezés.

A jogelőd ítélőtábla 1950-es megszüntetése után 2003 júliusában állhatott újra munkába a Főváros Ítélőtábla – mondta Ribai Csilla.

A tavaly indult bíróságtörténeti rendezvénysorozat korábbi állomása volt többek között – Szeged, Miskolc, Debrecen, Győr és Pécs.

A konferencián Bódiné dr. Beliznai Kinga, egyetemi docens, ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Ráth Györgyöt, mint bírót és műgyűjtőt mutatta be. Bírói pályájának állomásai mellett kiemelte: Ráth György volt az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum első főigazgatója, de ő kezdeményezte a Zeneakadémia és a régi Műcsarnok építését is. Halálakor a csaknem 3 ezer könyvritkaságból álló gyűjteményét a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta.

Dr. Megyeri-Pálffy Zoltán, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi adjunktusa az „Épületek és elnökök a Budapest Környéki Törvényszék történetéből – Epizódok a Pestvidéki Királyi Törvényszék történetéből” című könyvet mutatta be a konferencián.

Az emlékezés erejével című országos bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia körútjának legújabb állomásán Degré Miklós egykori ítélőtáblai elnöknek a nyugállományba vonulása alkalmából készült, 1937-es emlékalbumát is bemutatták

A Fővárosi Ítélőtábla bíróságtörténeti kiállításának megnyitóján Egriné dr. Salamon Emma, a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese kiemelte: a kutatások érdekében együttműködési megállapodást kötöttek a Fővárosi Levéltárral.

Ennek köszönhetően került elő az 1896-ban átadott igazságügyi palota zárkövének okmánya, amelyen Ferenc József aláírása is szerepel.

A kiállításon 13 könyvritkaság is megtekinthető: az 1945 előtti jogi szakkönyveket és kéziratot a Fővárosi Ítélőtábla a Ráth György pályázat jóvoltából tudta restaurálni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában