Konferencia-liga

2022.05.26. 11:00

Mourinho százszázalékig rómainak érzi magát

Jose Mourinho úgy érzi, százszázalékig rómaivá vált az elmúlt 11 hónapban az AS Románál, amellyel szerdán este Tiranában elhódította a labdarúgó Konferencia-liga trófeáját.

A Feyenoord elleni 1-0-s sikerrel az olasz klub és a portugál tréner is szinte példátlan tettet hajtott végre. A Roma fennállása második európai kupadiadalát aratta, az első trófeáját 61 éve szerezte a Vásárvárosok Kupájának elhódításával, Mourinho pedig Giovanni Trapattoni után a második tréner lett, aki három évtizedben is képes volt nemzetközi sorozatban győzedelmeskedni, s immár ötödik európai kupadöntőjét vívta meg sikeresen úgy, hogy finálét sosem veszített.   

A szakember a döntőt követő sajtótájékoztatón a kupagyőzelem jelentőségét hangsúlyozta, egyúttal jelezte, hogy folytatni fogja a tavaly nyáron kezdett munkáját az olasz fővárosban.   

Maradok a csapatnál, akkor is, ha máshonnan kapok ajánlatot

- jelentette ki Mourinho, aki a Portóval UEFA Kupát és Bajnokok Ligáját, az Internazionaléval BL-t, a Manchester Uniteddel pedig Európa-ligát nyert. 

Római játékosnak érzem magam, ahogy korábban Inter-szurkolónak, vagy chelsea-snek éreztem magam. Imádom a Real Madridot, mégis azt kell mondjam, korábbi csapataimat maximális tisztelve, hogy már százszázalékban római vagyok. Igazán különleges dolog, amikor véghez viszel egy történelmi tettet.

A döntőben a Roma Nicolo Zaniolo 32. percben szerzett góljával győzött úgy, hogy a második félidőt gyakorlatilag végig védekezte, s összességében mindössze 33 százalékban birtokolta a labdát. Az 59 éves portugál szakember a finálét nem értékelte külön, azt viszont elmondta, hogy már a szezon elején megcélozták az új, tavaly elindított sorozat megnyerését.   

"Már az elejétől azt gondoltuk, hogy diadalmaskodhatunk a Konferencia-ligában. Szépen lassan lettünk egyre erősebbek, ahogy egyre erősebb csapatokkal találkoztunk. Nagyon akartuk ezt a sikert, s hajlandóak voltunk pontokat áldozni érte a bajnokságban, ugyanakkor a Serie A-ban is Európa-liga szereplést érő helyen végeztünk" - jegyezte meg a vezetőedző, aki csapatával hatodik helyen zárta az olasz pontvadászatot, így már a szerdai döntő előtt biztos volt a helyük a második számú európai sorozat következő idényében.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában