Jövő héten kezdődik az olimpia

2022.01.26. 10:25

Megérkezett a magyar csapat vezetése Pekingbe

Nagy hangsúlyt kap a járvány elleni védekezés az olimpiai faluban

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint megtörtént a magyar sportolók benevezése, és sikerült átvenni a szobákat is.

Dósa Viktória csapatvezető és Tor Tamás, a csapatiroda munkatársa – aki a koronavírus-helyzet felelőseként úgynevezett Covid Officer is – hosszú isztambuli várakozás, majd átszállás után, több mint egynapos utazással ért a kínai fővárosba. Miután beköltöztek a pekingi olimpiai faluba, benevezték a magyar versenyzőket a játékokra, átvették a szobakulcsokat és az apartmanokat. A 14 magyar sportoló és szakmai stáb a sportágaiknak megfelelően három helyszínen laknak majd.

„Pekingben a magyar szállásra semmi panasz nem lehet. Minden apartmanunk egyforma, 220 négyzetméteren négy darab egyágyas szobával. Tágas, világos és igényes az elhelyezésünk, az ágyak szélesek és kényelmesek. Az étkező kétszintes” – mondta a MOB honlapján Dósa. Hozzátette: az önkénteseken kívül mindenki fehér kezeslábas védőruhát visel, csak a szemük látszik ki a plasztik arcvédő mögül.

„Elsőre furcsa, de gyorsan megszokja az ember ezt a látványt. Nagyon nagy hangsúlyt fordítanak a vírus elleni védekezésre, sok a megelőző intézkedés. A résztvevők naponta kötelesek PCR-tesztet végezni és az egészségügyi állapotukat is folyamatosan figyelemmel kell kísérni és regisztrálni. A helyi önkéntesek, szervezőbizottsági tagok rendkívül segítőkészek és kooperatívak. Az internet jól működik. Az időjárás a hazaihoz hasonló, a jeges sportok otthonául szolgáló pekingi faluban kedden hideg, de gyönyörű tiszta idő volt, az alpesi síelőknek, illetve a sífutóknak és snowboardosoknak otthont adó havas falukban sok hó esett és ott is kellőképpen hideg az időjárás” – tájékoztatott a helyszínről Dósa Viktória.

Az olimpiai résztvevők speciális engedéllyel és különleges, kifejezetten csak az olimpiai résztvevők szállítására engedélyt kapott járatokkal utazhatnak Kínában.

A pekingi olimpián 14 magyar sportoló vesz részt. Az éremesélyes rövidpályás gyorskorcsolyázók helyi idő szerint csütörtökön érkeznek a kínai fővárosba, ugyanakkor a pozitív koronavírustesztet adott Liu Shaoang és Varnyú Alex később csatlakozhat a többiekhez. A hódeszkás Kozuback Kamilla szombaton, Kékesi Márton, Tóth Zita alpesi síelők és Pónya Sára Kónya Ádám sífutók hétfőn, míg Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk műkorcsolya páros február 12-én érkezik meg az olimpia helyszínére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában