Pekingi téli olimpia

2022.01.24. 12:39

Már nyitva áll a három olimpiai falu

Már nyitva áll a pekingi, a jencsingi és a csangcsiakoui olimpiai falu, így a jövő pénteken kezdődő téli olimpiára érkező versenyzők, kísérők beköltözhetnek a szálláshelyükre.

A vasárnapi első körös nyitáskor az első delegáció a svájciaké volt, de vártak többek között amerikai, brit és ausztrál sportolókat is – az insidethegames.biz oldal beszámolója szerint.

A pekingi első nyitó ceremónián több mint húsz csapat – köztük a kínai, a kanadai és a finn küldöttség – hivatalos képviselője volt jelen. A hivatalos megnyitó csütörtökön lesz.

A végleges regisztráción a pekingi faluban kell átesniük a sportolóknak, függetlenül attól, hogy hol lesz a szállásuk. A központi faluban curlingeseket, jégkorongozókat, műkorcsolyázókat és jégtáncosokat, gyorskorcsolyázókat, illetve a big air számban versenyző síakrobatákat és hódeszkásokat szállásolnak el.

A Peking központjától 75 kilométerre északnyugatra lévő jencsingibe az alpesi síelőket, a bobosokat, a szánkósokat és a szkeletonosokat várják, míg a fővárostól mintegy 180 kilométerre – ugyancsak északnyugatra – található csangcsiakouiba a síakrobatákat és a hódeszkásokat, valamint a sílövőket, a sífutókat, a síugrókat és az északi összetettben szereplőket.

A három olimpiai faluban mintegy 5500 versenyzőt és hivatalos kísérőt szállásolnak el.

A pekingi téli olimpia jövő péntektől február 20-ig tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában