Ország-világ

2020.07.07. 18:02

Fernando Alonso visszatér a Forma-1-be

Egybehangzó sajtóhírek szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault pilótájaként.

Forrás: AFP

Fotó: Andrej ISAKOVIC

A BBC kedden azt írta, hogy a hivatalos bejelentésre még várni kell, de

a spanyol sportoló már mindenben megállapodott a csapattal és alá is írta a szerződését, mely révén – az idei év végén a McLarenhez távozó – Daniel Ricciardo helyét veszi át.

A 38 éves Alonso karrierje legnagyobb sikereit a Renault-val érte el, 2005-ben és 2006-ban is világbajnokságot nyert az istállóval, melynél 2002-től 2006-ig, majd 2008-ban és 2009-ben szerepelt.

A spanyol versenyző eddigi utolsó Forma-1-es futamát a 2018-as szezonzáró viadalon, az Abu-Dzabi Nagydíjon teljesítette, azóta több kategóriában is kipróbálta magát, így például idén indult a Dakar-ralin és a győztes csapat tagja volt a 2018-as és 2019-es Le Mans-i 24 órás autóversenyen.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában