ISL

2019.10.07. 11:37

Indianapolisban rajtolt el az új úszósorozat

Az első állomáson négy csapat versenyzett egymással, a győzelmet pedig az Energy Standard szerezte meg, amelynek a dél-afrikai Chad Le Clos és a svéd Sarah Sjöström a csapatkapitánya.

Az International Swimming League (ISL) hivatalos honlapjának beszámolója szerint az eseményen több mint száz olimpikon ugrott medencébe, köztük 41 ötkarikás aranyérem tulajdonosa.

A lebonyolítás szerint minden csapatból – együttesenként 12 férfi és 12 női úszó vehet részt egy viadalon – egy számban két ember versenyez, a helyezések alapján pedig pontokat kapnak a klubok, így alakul ki a végső sorrend.

A magyar színeket egyedül Cseh László képviselte, aki az olasz Aqua Centurions színeiben indult, klubjával az utolsó helyen zárt.

A sorozat alapszakasza hat állomásból áll, minden csapat három versenyen szerepel az A és a B csoportban, a következő helyszínen, a hétvégén Nápolyban újra az A csoport küzdelmeit bonyolítják le, majd ezt követően a B csoport csapatai – köztük Hosszú Katinka jó részt magyarokkal felálló alakulata, a Team Iron – újra az Egyesült Államokban versenyeznek.

A döntőt december 20-21-én Las Vegasban rendezik.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában