wta-vb

2019.10.30. 14:25

Halepet is legyőzte a címvédő Szvitolina

A címvédő Jelina Szvitolina két szettben jobbnak bizonyult a román Simona Halepnél a 14 millió dollár (4,1 milliárd forint) összdíjazású női tenisz-világbajnokságon, a kínai Sencsenben, így két sikerével már biztosan bejut az elődöntőbe a Bíbor csoportból.

A keménypályás tornán Szvitolina korábban a cseh Karolina Pliskovát győzte le.

Az ukrán játékos ezúttal mindkét játszmában két-két alkalommal vette el riválisa adogatójátékát, miközben csak egyszer-egyszer veszítette el a sajátját.

A mérkőzés 1 óra 39 percig tartott.

Két mérkőzés után Halep egy győzelemmel és egy vereséggel áll.

A másik, Piros csoportban a világelső Ashleigh Barty mellett a japán Oszaka Naomi (3.) helyére beugrott holland Kiki Bertens (9.), a cseh Petra Kvitova (6.) és a svájci Belinda Bencic (7.) szerepel.

A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe, amelyben egyelőre csak Szvitolina helye biztos.

Eredmények:

egyes, Bíbor csoport, 2. forduló:

Jelina Szvitolina (ukrán, 8.)-Simona Halep (román, 4.) 7:5, 6:3

Karolina Pliskova (cseh, 2.)-Bianca Andreescu (kanadai, 5.) 6:3 után Andreescu feladta

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában