Velencei filmfesztivál

2022.07.15. 14:22

Julianne Moore lesz a nemzetközi zsűri elnöke

Julianne Moore Oscar-díjas színésznő lesz az augusztus végén kezdődő 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke - jelentette be pénteken Alberto Barbera, a fesztivál művészeti igazgatója.

A filmmustra Arany Oroszlán-díjáról döntő nemzetközi zsűriben helyet foglal még Audrey Diwan francia filmrendező, aki tavaly Arany Medve-díjat kapott Happening című filmjéért, Leila Hatami iráni színésznő, Kazuo Ishiguro Nobel-díjas író, Mariano Cohn argentin rendező-producer, Lonardo Di Costanzo olasz filmrendező és a 2019-ben hét Goya-díjat elnyerő spanyol rendező, Rodrigo Sorogoyen - írta meg a The Hollywood Reporter.   

Julianne Moore 2002-ben a Berlinalén Ezüst Medve-díjat kapott Az órák című filmben nyújtott alakításáért, és még abban az évben Velencében is díjazták a Távol a mennyországtól című filmjéért, a cannes-i filmfesztiválon pedig 2014-ben a Térkép a csillagokhoz című filmmel nyert díjat. Oscar-díját 2015-ben a Megmaradt Alice-nak című alzheimer-dráma főszerepéért kapta. 

Az amerikai színésznő a tavalyi testületet vezető Pong Dzsunho dél-koreai rendezőt követi a zsűrielnöki székben.

A velencei nemzetközi zsűri a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán-díj mellett a zsűri nagydíját, a legjobb rendezés Ezüst Oroszlán-díját, a legjobb színésznő és színész Coppa Volpi-díjait, különdíjat, forgatókönyvírói díjat, valamint a legjobb fiatal színésznő és színész Marcello Mastroianni-díját ítéli oda.   

A 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 31. és szeptember 10. között rendezik meg.

Borítókép: Julianne Moore amerikai színésznő a Yomeddine című filmje vetítésére érkezik a 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2018. május 9-én. Az idei filmes seregszemle május 19-ig tart a dél-franciaországi városban. (MTI/EPApool/Franck Robichon)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!