Brutális

2022.05.27. 07:54

Most jött: Elfogták Molnár Beáta feltételezett gyilkosát

Elfogták Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi oktatót csütörtök este Nagyváradon, a férfit barátnője, Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítják.

Az Ebihoreanul.ro portál a Kolozs megyei rendőrség szóvivőjét idézte, aki megerősítette, hogy őrizetben a nagy sajtónyilvánosságot kapott gyilkosság gyanúsítottja. A férfi a nagyváradi vasútállomás közelében egy tehervagonban bujkált.

A hét végén eltűnt, majd szerdán holtan megtalált Molnár Beáta esete a nők elleni erőszakra irányította a figyelmet Romániában

Itt menekült Bóné Ferenc, az erdélyi Molnár Beáta gyilkosa
Báródsomoson végzett párjával a gyilkos

A harmincéves kolozsvári nő óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári Filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította. Szombaton a 43 éves barátjával egynapos kirándulásra indult az Erdélyi szigethegységbe, ahonnan nem tért haza, és a barátjának is nyoma veszett. A nő holttestét - amelyen erőszakra utaló nyomokat találtak - szerda délután a Királyhágó térségében találta meg a rendőrség egy bozótosban.

Az erdélyi és a romániai országos sajtó azért foglalkozott sokat az üggyel, mert előélete alapján a barátját, Boné Ferencet, a Sapientia egyetem korábbi oktatóját gyanúsították a nő megölésével.

Boné akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2020-ban nyolc percen át különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta a nyílt utcán az akkori barátnőjét. A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt erőszakosságot térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amit ő haladéktalanul meg is tett. Egyetemi óráit a mostani áldozat vette át. Az akkori bántalmazás ügyében a Kolozsvári Bíróság tavaly márciusban egy év három hónap börtönre ítélte Boné Ferencet, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbeztek a felek, ezért az jogerőre emelkedett.

A közösségi médiában az elmúlt napokban számtalan írás látott napvilágot arról, hogy megfelelő ítélet született-e a gyanúsított korábbi bántalmazási ügyében, és hogy helyesen járt-e el a kolozsvári közösség, amikor szemet hunyt a korábbi ügy fölött, és megértően viszonyult az elkövetőhöz - írja a Bors.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!