Drágulás

2021.12.08. 10:18

Tízéves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára a New York-i kereskedésben

A világ kávétermelésének nagyjából 70 százalékát adó arabica fő termőterülete Brazília, azon belül is a Minas Gerais régió.

Tízéves csúcsra emelkedett kedden az arabica kávéfajta ára azokra a félelmekre, hogy csökken a főbb kávétermelő országok exportja a kedvezőtlen időjárás miatt, miközben egyre csak emelkedik a szállítási költség, a kikötők pedig teljesen telítettek.

Kedden este az arabica ára 2011 októbere óta először emelkedett 2,5 dollár fölé fontonként (1 font 45,36 dekagramm) az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i határidős jegyzésében.

A világ vezető arabica exportáló országában, Brazíliában a termés egy részét károsította a fagy és a szárazság, ami a szakértők szerint kedvezőtlenül befolyásolja majd a jövő évi termést is. Eközben Kolumbiában a termés egy része az árvizek miatt veszett oda, míg az exporthoz szükséges konténerek hiánya miatt visszaesett Vietnam kávékivitele.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium legutóbbi, novemberi előrejelzésében az szerepelt, hogy

Brazília kávétermése az idén júliustól 2022 júniusáig terjedő piaci évben 56,3 millió zsák (1 zsák=60 kilogramm) lesz, ami jócskán elmarad az egy évvel korábbi 69,9 millió zsáktól.

Ágazati szakértők továbbra is magas kávéárakkal számolnak a szállítási költségek emelkedése, a műtrágya magas ára és a munkaerőhiány miatt.

A világ kávétermelésének nagyjából 70 százalékát adó arabica fő termőterülete Brazília, azon belül is a Minas Gerais régió.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!