özvegyi nyugdíj

2020.02.09. 10:23

Az elvált nők lehetnek a francia nyugdíjreform vesztesei

A jelenlegi rendszer szerint Franciaországban az elvált személy egykori élettársa halálát követően jogosult a volt házastárs nyugdíjának egy részére. Többek között ezt törölnék el a mostani intézkedésekkel. A javaslat Jean-Paul Delevoye-től származik. A korábbi, nyugdíjakkal foglalkozó főbiztos a lépést még 2019. júliusában javasolta. Ha a reform megvalósul, akkor mintegy havi 700 eurótól eshetnek el az érintettek.

Forrás: Shutterstock

Újabb éles kritika fogalmazódott meg a francia nyugdíjreformmal kapcsolatban – írja a V4NA.

Ezúttal azoknak az elvált nőknek a jogait féltik különböző egyesületek, akik eddig jogosultak voltak özvegyi nyugdíjra elhunyt házastársuk után.

A jelenlegi rendszer szerint Franciaországban

az elvált személy egykori élettársa halálát követően jogosult a volt házastárs nyugdíjának egy részére annak függvényében, hogy mennyi ideig tartott a házasság.

A nyugdíjreform egyik új rendelkezése azonban megfosztaná az amúgy is alacsonyabb nyugdíjjal rendelkező nőket ettől a plusz bevételtől. A megszorítás legnagyobb vesztesei így az elvált, majd megözvegyült nők lehetnek, ugyanis az esetek 90 százalékában ők azok, akik jelenleg özvegyi nyugdíjat kapnak Franciaországban. Nem kevés pénzről van szó, átlagosan havi 700 eurótól esnének el az elvált nők, ha eltörölnék a mostani rendszert.

Az özvegyi nyugdíj eltörlését Jean-Paul Delevoye korábbi, nyugdíjakkal foglalkozó főbiztos javasolta még 2019. júliusában. Az új rendelkezés, melytől mintegy 2 milliárd eurós megtakarítást remél az állam, 2025-től lépne életbe. A Nos retraites egyesület rendkívül igazságtalannak tartja, hogy az elvált özvegy nők egy fillér juttatást sem kapnának elhunyt házastársuk után.

A franciáknál tavaly december elején kezdődtek a sorozatos tüntetések a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, ez az ország történelmében az 1995-ös sztrájksorozatot követő második leghosszabb társadalmi konfliktus. A nyugdíjreform elleni munkabeszüntetés rengeteg kiesést okozott az állami cégeknek, a miniszterelnöki hivatal adatai szerint az RATP tömegközlekedési vállalatnak 850 millió euróba, az SNCF vasúttársaságnak pedig 200 millió euróba került a mintegy másfél hónapig tartó sztrájk.

A hosszas munkabeszüntetés úgy tűnik, eredményes volt, ugyanis a kormány több fronton is meghátrált és engedett a követeléseknek. A balettművészek esetében például sikerült elérni, hogy a 62-ről 64 évre emelt nyugdíjkorhatárt csak a 2020. január 1-je után állományba vett táncosok esetében léptessék életbe. A táncosok jelenleg 42 éves korukban öregségi nyugdíjba vonulhatnak, pontosan 20 évvel korábban, mint egy átlagos dolgozó.

A hivatásos tűzoltók még hosszabb ideje, tavaly nyár óta sztrájkoltak, ám nemrég ők is megegyeztek a kormánnyal, miután ígéretet kaptak arra, hogy megemelik a tűzoltók bónuszát az alapfizetés 19 százalékáról 25 százalékra, illetve további járulék fizetése ellenében lehetőségük lenne a korkedvezményes nyugdíjazásra is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!