Hihetetlen

2022.02.16. 05:50

Ez várt volna a bangladesi sziámi ikrekre a magyar orvosok nélkül

Rabeyát és Rukayát a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapata választotta szét még 2019-ben.

2022. február 10-én mutatták be a bangladesi sziámi ikrekről készült dokumentumfilm második részét, amely a legmélyebb részletekig betekintést ad a kisgyerekek életébe és abba, hogy a szülőknek több, igazán embert próbáló döntést is meg kellett hozniuk gyermekeik jövőjével kapcsolatban – derül ki a Life.hu cikkéből.

 

Az édesanyáé, Taslimáé volt az az erő és az az akarat, amely segítségével képes volt minden követ megmozgatni azért, hogy gyermekei külön életet élhessenek. Még úgy is, hogy tisztában volt vele: esély van arra, hogy a kicsik nem élik túl a beavatkozást.

 

„Én azt láttam, hogy ő mindig azt mérlegelte, hogyan lenne jobb. Tehát, hogy az az élet, ami ezekre a gyerekekre várna, az rosszabb, mint a halál. És emiatt tudott így dönteni, Allah támogatásával” – mondta Császár Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, aki mindvégig jelen volt, és segítette a bangladesi családot.

 

 

 

Borítókép: Life.hu / Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!