Bulvár-celeb

2021.05.07. 19:03

Kiderült, mennyi ideig tart átlagosan a szex

Rengeteg embert izgat a kérdés, hogy átlagosan mennyi ideig tart a szex. Több kutatást is végeztek ezzel kapcsolatban, amely alapján most mindenre fény derül.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az, hogy kinek mit jelent a jó szex, az egy nagyon szubjektív dolog, ugyanis mindenkinek mások az igényei, vágyai. Ennek ellenére nagyon sokan kíváncsiak arra, hogy mit értünk pontosan a jó szex alatt és arra is, hogy körülbelül mennyi ideig tart átlagosan egy együttlét.

Az sem mindegy, honnan mérjük az intim együttlét idejét. Ha csak a behatolástól számítjuk, akkor jóval rövidebbet számolhatunk. De a szexbe beletartozik az előjáték is, az ölelkezés, a csókolózás, ami ugyanolyan fontos, mint maga a közösülés.

A kutatók a bonyolultság elkerülése érdekében csak a behatolástól számították a szex időtartamát, de ez sem volt könnyű feladat, hiszen a párok hajlamosak túlbecsülni az idejüket, attól félve, hogy alulteljesítenek.

Az átlag, kicsit több mint öt perc volt...
Fotó: Shutterstock

 

Egy nagyobb kutatás 500 pár szeretkezési szokásait vizsgálta a világ minden tájáról egy négyhetes időszakban. Ehhez a vizsgált egy hónapban stoppert használtak, amellyel a behatolástól a magömlésig eltelt időt mérték le – írja a Conversation nyomán a life.hu.

A leggyorsabban végző pár átlaga 33 másodperc lett, míg a leghosszabb ideig szeretkező párnál 44 percet mértek a négy hét alatt átlagban. Ez nyolcvanszoros különbséget jelent a két pár teljesítménye között. Az összes pár idejét figyelembe véve az átlag 5,4 perc volt.

Címkék#szex

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!