gyermekáldás előtt

2020.06.23. 13:45

Katy Perry lányára hagyja a névválasztást

A kismama és párja úgy gondolják, gyermekük nagy segítség lesz abban, melyik a legmegfelelőbb név.

Forrás: Shutterstock

Katy Perry hamarosan anyuka lesz. Az énekesnő néhány hónapja jelentett be párjával, Orlando Bloommal, hogy kislányt várnak, és mivel egyre közeledik a szülés időpontja, a Karson & Kennedy című rádióműsorban arról kérdezték a kismamát, választottak-e már nevet a babának.

Elárulta, van pár ötlet a tarsolyukban, azonban semmi sincs kőbe vésve.

“Még nem döntöttük el, hogy mi legyen pontosan, de úgy vagyunk vele, hogy van néhány opciónk és ő majd választ. Ránézek és majd tudni fogom, hogy igen, ez lesz ő” – nyilatkozta Katy, aki azt is elárulta, hogy Orlando nagyon örül, amiért ismét apuka lesz – írja a Híradó.

Az énekesnő számára azonban nem csak izgatottsággal telnek a hetek. Mint bevallotta, az érzelmi skálán már mindent bejárt, amit csak lehetett, a depressziótól egészen a földöntúli boldogságig – írja a today.com. Az pedig csakugyan nem segít ezekben a megpróbáltatásokkal teli időszakban, hogy éppen világjárvány van.

Mint ismeretes, a popsztár korábban Russell Brand felesége volt, akitől két év után 2012-ben vált el. Orlando, akinek első feleségétől, Miranda Kerrtől van egy 9 éves kisfia, Flynn, 2016 óta alkot egy párt Katyvel, s bár többször is szakítottak az elmúlt évek során, a szívük mindig visszahúzott, most pedig új kaland vár rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!