Nagyvilág

2019.01.01. 11:16

Évértékelő - 2018 Mohamed bin Szalmán trónörökösről szólt Szaúd-Arábiában

Budapest - Szaúd-Arábiábában a 2018-as évet Mohamed bin Szalmán trónörökös, a királyság erős emberének a neve fémjelezte, akit október végén a nemzetközi közvélemény azzal gyanúsított meg, hogy ő áll a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nagy port kavart meggyilkolása mögött, és ez ráirányította a figyelmet a királyság más ügyeire, például a jemeni polgárháborúban vállalt szerepére.

Budapest - Szaúd-Arábiábában a 2018-as évet Mohamed bin Szalmán trónörökös, a királyság erős emberének a neve fémjelezte, akit október végén a nemzetközi közvélemény azzal gyanúsított meg, hogy ő áll a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nagy port kavart meggyilkolása mögött, és ez ráirányította a figyelmet a királyság más ügyeire, például a jemeni polgárháborúban vállalt szerepére.

A trónörökös ellentmondásos személyisége az év első felében inkább elismeréseket váltott ki. A herceg több reformot is bevezetett az év során. Legfontosabb ezek közül a nők autóvezetésének engedélyezése volt, amelyet nagy belföldi és nemzetközi helyeslés kísért, de jogvédő szervezetek az év folyamán többször jelezték, hogy az autóvezetésért vívott több éves polgárjogi harcok során börtönbe került aktivistákat továbbra sem engedték ki.

Mohamed bin Szalmán szereti a reformokat, de az ellenvéleményt kevésbé. Ismét nyomás alá került az ellenzék, elsősorban a keményvonalasok, akik az iszlám vallás alapján kritizálták a kormányt. Az úgynevezett szahví-mozgalom (az arab szahva al-iszlámíjja, azaz "iszlám ébredés" kifejezésből) egyik legtekintélyesebb képviselőjét, Szalmán al-Audát 2017 szeptemberében mintegy húsz másik ellenzékivel együtt őrizetbe vették, az ügyészség az idén pedig a halálbüntetés kiszabását kérte. A népszerű hitszónok többször felszólalt a jemeni polgárháborúba való beavatkozás ellen, szorgalmazta országa és az általa bojkottált Katar közeledését, és - bár óvatosan - kritikusan beszélt a sivatagi királyság és Washington közti szoros szövetségről is.

A királyság jó hírére a legnagyobb csapást minden kétséget kizáróan az októberben meggyilkolt szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügye mérte. Hasogdzsi, aki 2017 óta az Egyesült Államokban élt és a The Washington Post című amerikai újság munkatársa volt, október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája főkonzulátusát Isztambulban, és többé senki sem látta. Rijád több mint két héten át állította, hogy elhagyta az épületet, és utána tűnt el, később azonban azzal állt elő, hogy az újságíró valóban meghalt. Török sajtóbeszámolók szerint a konzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták, amiről hangfelvétel is készült.

November végén a Hürriyet Daily News című török hírportál bejelentette, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) hangfelvétele van arról, hogy Mohammed bin Szalmán adott utasítást Hasogdzsi elhallgattatására. A török ügyészségi nyomozás során a gyanú árnyéka rávetült a trónörökös - azóta lemondott - főtanácsadójára is, a királyságban igen befolyásos embernek számító Szaúd al-Kahtánira is. Rijád szerint a trónörökös nem tudott előzetesen a gyilkosságról.

Közvetve a Hasogdzsi-ügy verte hullámok miatt került előtérbe Szaúd-Arábiának a jemeni polgárháborúban vállalt szerepe is. A Rijád vezette arab koalíció 2015-ben avatkozott be az akkor egy éve tartó fegyveres konfliktusba, a szerepvállalás fő támogatója pedig maga Mohamed bin Szalmán. Segélyszervezetek már régóta panaszolják fel a koalíció sok civiláldozatot követő légi csapásait.

Ahogy a nemzetközi színtéren a trónörökös egyre inkább elszigetelődött, úgy kerültek mind jobban előtérbe a jemeni civil lakosok megpróbáltatásai, és egyre több nyugati ország állította le a szaúd-arábiai fegyverüzleteit. Az egyetlen, aki kiállt Rijád - és a trónörökös - mellett, az Donald Trump amerikai elnök volt, de az Egyesült Államok szenátusa novemberben arról szavazott, hogy történjen előrelépés egy határozattervezet elfogadásában, amely leállítaná a Szaúd-Arábiának a polgárháborúban nyújtott katonai segítséget.

Bizonyára ez is közre játszott abban, hogy Szaúd-Arábia - és az Egyesült Arab Emírségek, a koalíció másik fő országa - beállt az ENSZ jemeni különmegbízottjának, Martin Griffiths-nek a jemeni polgárháborúval kapcsolatos békéltető kísérletei mögé, amelyek során decemberben a svédországi Rimbóban végre sikeresen lezajlott a béketárgyalások első fordulója.

Bár a Hasogdzsi-ügy nem tett jót az országnak, megmutatta, hogy Rijád még mindig erős játékos a térségben. A királysággal szövetséges Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek a botrány kirobbanása után szinte azonnal hivatalos közleményben biztosították támogatásukról Szalmán királyt és a szaúdi kormányt, beleértve a trónörököst is, Omán pedig csatlakozott. Mind hangsúlyozták, hogy Szaúd-Arábia meggyengülése a térség destabilizációjához vezetne, az így keletkezett hatalmi vákuumot pedig könnyen elfoglalhatná a Perzsa (Arab)-öböl országokat régóta ellenőrzésre alá vonni kívánó Irán..

Míg a síita állam és a kicsiny Katar fontos patrónusai a Hamász palesztin radikális szervezetnek, Izraelben ugyanekkor, feltehetően éppen ezért, békülékenyebb hangot ütöttek meg Rijáddal szemben. A Háárec című újság októberi cikkében a meggyilkolt ellenzékit, Hasogdzsit például "a palesztin terrorizmus egyik támogatójaként" említi.

Doha és Teherán az idén valóban igyekezett kifogni a szelet a szaúdi vitorlából, ami az iszlamisták támogatását illeti, és Rijád leköteleződött az egyébként Izrael-barát politikát folytató Trump adminisztrációnak a Hasogdzsi-ügy kapcsán. Washingtonnak és Rijádnak továbbá ugyanaz a közös ellensége: Teherán - ahogy Izraelnek is. Szaúd-Arábia és a zsidó állam üdvözli a jelenlegi amerikai vezetés Iránhoz való hozzáállását. A The Atlantic című magazin Áprilisban Mohamed bin Szalmánnal készített interjúja során pedig kiemelte a trónörökös Izraelre vonatkozó szavait: minden népnek joga van saját országhoz, így a zsidóknak is, akár egy önálló palesztin állam mellett.

A kérdés, hogy átvészeli-e a trónörökös a Hasogdzsi halála keltette felháborodást, máris két újabbat vet fel: folytatódik-e Szaúd-Arábia - felülről jövő - modernizálása, és lesz-e közeledés a konzervatív királyság és a zsidó állam között.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!