Nagyvilág

2018.08.30. 07:02

Több mint 145 tonnányi paradicsommal "csatáztak" idén a spanyolországi Bunolban

Madrid - Több mint 145 tonnányi túlérett paradicsommal "csatáztak" az idei Tomatina résztvevői a kelet-spanyolországi Bunol városában szerdán.

Madrid - Több mint 145 tonnányi túlérett paradicsommal "csatáztak" az idei Tomatina résztvevői a kelet-spanyolországi Bunol városában szerdán.

A hagyományosan augusztus utolsó szerdáján megrendezett eseményen egy órán keresztül 22 ezren dobálták egymást nevetgélve a szétmálló paradicsomokkal, amelyeket hét nagy kamionról önkéntesek öntöttek a tömegbe.

A csata számára kijelölt és lezárt utcák zsúfolásig megteltek, az emberek vidáman pancsoltak és hemperegtek a darabos paradicsomlében. Többen egymás mögé ültek a földön és evezést imitáltak, mintha tengeren hajóznának.

Az elmúlt évhez hasonlóan most is fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották meg az eseményt, az érkezőket biztonsági kapuknál ellenőrizték, az autófogalom elől pedig lezárták a belvárost.

Tilos volt kemény tárgyakat, üveget vagy műanyagpalackot bevinni az "ütközet" helyszínére, ahogy hátizsákot viselni is. A résztvevők figyelmét külön felhívták a szervezők arra is, hogy az egészben maradt paradicsomokat össze kell nyomni, mielőtt eldobják, nehogy sérülést okozzanak.

Az ünnepség ebben az évben a szexuális zaklatás és erőszak elutasításának üzenetét is hordozta. "A nem továbbra is nem" - olvasható azokon a plakátokon, amelyeket a kampány keretében függesztettek ki a településen.

A Valencia városától 39 kilométere található Bunolban megrendezték a Tomatina gyerekeknek szóló verzióját is múlt szombaton. A kicsik 8 tonna paradicsomot dobálhattak és trancsírozhattak szét kedvükre.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy közeli zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek.

Mindezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később, otthonról hozott paradicsomokkal szándékosan ismételték meg a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget.

A hatóságok hiába tiltották be a paradicsomdobálását, az mégis minden évben megismétlődött, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

Nemzetközileg ez az egyik legnépszerűbb spanyolországi rendezvény, amelyre a résztvevők több mint 65 százaléka külföldről érkezik.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!