Nagyvilág

2017.03.22. 17:10

Londoni merénylet - Scotland Yard: négy halottja és legalább húsz sérültje van a támadásnak

London - A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben.

London - A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok között van egy rendőr, akit a támadó a parlament épületénél megkéselt. Rowley szerint a rendőrség úgy véli, hogy a másik halott a merénylő, akit a parlamentnél járőröző rendőrök lelőttek.

A főparancsnok-helyettes szerint a rendőrség jelenleg abból a feltételezésből indul ki, hogy egy merénylő volt. Személyazonosságáról a hatóságok egyelőre semmit nem közöltek.

Nem sokkal korábban olyan médiaértesülések is felmerültek, hogy a merénylethez használt járműben ketten ültek.

Mark Rowley elmondta: a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött.

Ezután megpróbált bejutni a parlament épületébe, és eközben megkéselte a parlament kapuját őrző járőrosztag egy tagját, aki a helyszínen meghalt.

A fegyveres rendőri egység másik tagja lelőtte a támadót - mondta a Scotland Yard főparancsnok-helyettese.

Rowley hangsúlyozta: a parlament és környéke teljes rendőrségi zárlat alatt van, mert a Scotland Yard meg akar győződni arról, hogy nem készül újabb merénylet.

Az egyik sérültet a Temzéből mentették ki; ő valószínűleg a gyalogosokat gázoló autó elől menekülve ugrott a folyóba.

Mark Rowley alig két héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Scotland Yard kampányt indított a lakosság aktív bevonására a terrorcselekmények megakadályozását célzó információszolgáltatásba. A kezdeményezést bevezető március 6-ai tájékoztatóján elmondta: a hatóságok 2014 júniusa óta 13 potenciális terrorakciónak vették elejét, és ötszáz terrorellenes nyomozás van folyamatban.

A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője annak idején elmondta azt is, hogy a brit szolgálatok 2014 óta átlagosan csaknem minden nap őrizetbe vettek egy-egy embert terrorcselekmények előkészítésének gyanújával.

Március eleji sajtótájékoztatóján kijelentette: az elhárító ügynökségek figyelme a meglehetősen egyszerűen végrehajtható késeléses támadásoktól a járművekkel megkísérelt merényleteken át a tűzfegyverrel elkövetett terrorcselekmények lehetőségéig terjed.

A szerdai londoni merénylet után a francia miniszterelnök közölte, hogy a sérültek között francia iskolás gyermekek is vannak.

A parlamenttel szemközt lévő St. Thomas kórház orvosai a médiának arról számoltak be, hogy az odaszállított sérültek közül többnek az állapota válságos.

Theresa May miniszterelnök a támadás idején a parlament épületében tartózkodott, de a Scotland Yard egyik terrorelhárító egységének kíséretében, szolgálati járművével visszatért a közeli Downing Streetre.

May szerda estére összehívta a kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportját (COBRA).

A szerdai támadás a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 ember megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.

Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

Ezt a fokozatot sem a szerdai merénylet előtt, sem közvetlenül utána nem léptették életbe.

- MTI -


Helicopter landing on Parliament Square with emergency services. pic.twitter.com/g3LqOwp6bR

— Jim Waterson (@jimwaterson) ">March 22, 2017

Parliament Square silent other than police helicopter overhead. No movement, no sirens, just police securing the area. pic.twitter.com/hefaRt3Q28

— Jim Waterson (@jimwaterson) ">March 22, 2017

Air Ambulance now leaving Parliament Square. Not clear if anyone was loaded onto it. pic.twitter.com/xufli2VO06

— Jim Waterson (@jimwaterson) ">March 22, 2017


Nem változik Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint - jelentette be szerda este Theresa May brit miniszterelnök.

A római parlament felső- és alsóháza épületének környékét is lezárták a londoni merényletet követően, és szerda éjféltől a legmagasabb fokú biztonsági készültség lép életbe az olasz fővárosban a közelgő EU-csúcs, valamint Milánóban Ferenc pápa látogatása miatt.

Angela Merkel német kancellár a szerdai londoni merénylet után hazája támogatásáról biztosította Nagy-Britanniát a terrorizmus elleni küzdelemben. Hasonló nyilatkozatokat tettek közzé vezető francia és osztrák politikusok is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!