Nagyvilág

2016.07.21. 14:43

Egy brit atom-tengeralattjáró összeütközött egy kereskedelmi hajóval Gibraltár közelében

Madrid - Összeütközött egy brit atom-tengeralattjáró egy kereskedelmi hajóval Gibraltár közelében - jelentette be a spanyol külügyminisztérium csütörtöki közleményében, egyúttal magyarázatot kért az Egyesült Királyságtól az előző napi balesetre, amelyben senki sem sérült meg, és nem keletkeztek komoly károk sem.

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a brit haditengerészet HMS Ambush nevű, 7400 tonnás, nukleáris meghajtású tengeralattjárója a spanyol hatóságok tudtával gyakorlatozott a térségben. A baleset az egyik alámerüléskor következett be.

A tengeralattjáró az ütközést követően azonnal a gibraltári kikötőbe ment, ahol átvizsgálták, és megállapították, hogy csak külső sérüléseket szenvedett, amelyek nem érintik a nukleáris hajtóművet.

A baleset körülményeit már vizsgálja a brit haditengerészet is.

A Környezetvédők Akcióban nevű csoport szerint így sem lehet kizárni, hogy nukleáris szennyezést okozott a baleset, ezért követelik, hogy sürgősen végezzenek sugárfertőzés-mérést is az öbölben.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!