Nagyvilág

2016.04.19. 11:16

Illegális bevándorlás - Feltételezett terroristákat vettek őrizetbe Németországban

Berlin - Németországban őrizetbe vettek kedden öt feltételezett terroristát, akik a hatóságok gyanúja szerint menekültszállásokat támadtak meg - jelentette a Spiegel Online hírportál.

Berlin - Németországban őrizetbe vettek kedden öt feltételezett terroristát, akik a hatóságok gyanúja szerint menekültszállásokat támadtak meg - jelentette a Spiegel Online hírportál.

A 18 és 39 év közötti gyanúsítottakat egy terrorelhárító rendőri egység bevetésével kerítették kézre a szászországi Freitalban, ahol tavaly több menekültellenes támadás és tüntetés is volt. A négy férfit és egy nőt a többi között terrorista szervezet alakításával, gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel gyanúsítják.

A csoport számlájára írnak egyebek mellett támadásokat menedékkérőket befogadó állomások ellen, és azt, hogy felrobbantották a Baloldal - az egykori keletnémet állampárt utódszervezete és nyugati baloldali tömörülések egyesülése révén alakult párt - egy helyi politikusának autóját.

A magát Bürgerwehr FTL/360-nak (Polgári védelem FTL/360) nevező csoport két feltételezett vezetőjét már korábban letartóztatták. Az eljárást egy hete vette át a súlyos állam elleni bűncselekmények és terrorizmus ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!