Nagyvilág

2016.02.12. 11:25

Oregonban megadta magát a négy fegyveres milicista

Washington - Az amerikai Oregon szövetségi államban megadta magát az a négy felfegyverkezett milicista, aki társaikkal együtt hetekkel ezelőtt elfoglalt egy szövetségi épületet.

Washington - Az amerikai Oregon szövetségi államban megadta magát az a négy felfegyverkezett milicista, aki társaikkal együtt hetekkel ezelőtt elfoglalt egy szövetségi épületet.

Több hétig tartó huzavona, halálos áldozatot követelő összetűzés után zárult le az akció. A fordulat előzménye, hogy szerdán este a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette: letartóztatták a 74 éves Cliven Bundyt, azt a nevadai farmert, akinek a fiai kezdeményezték és irányították az épületfoglaló akciót. A Bundy-fivéreket, Ammon és Ryan Bundyt, már január végén letartóztatták, tizenkét másik milicistával együtt. Valamennyiük ellen összeesküvés vádjával indítottak eljárást. A milicisták január 2-án foglalták el Oregon állam keleti vidékén a szövetségi kormány tulajdonában álló egyik vadvédelmi központot, hogy így hívják fel a figyelmet a szövetségi kormánnyal fennálló - földterületek tulajdonlása körüli - vitára.

Ám a konfliktus jóval korábban, tavaly októberben kezdődött. Akkor egy szövetségi bíró úgy döntött, hogy túl kevés az a kétéves börtönbüntetés, amelyet két oregoni farmerre szabtak ki azért, mert szövetségi tulajdonban lévő földet égettek fel, s ezért négy évre súlyosbította büntetésük időtartamát. Az ítéletet hallva a Bundy-fivérek - bár ők Nevadában élnek - felháborodtak, és szervezkedni kezdtek, az oregoni farmerek büntetésének enyhítését követelve.

Támogatókat gyűjtöttek több szövetségi államban is, és a csoportjukat mindjárt el is keresztelték Állampolgárok az Alkotmányos Szabadságért névre. Január másodikán pedig felfegyverkezve elfoglalták a vadvédelmi központot. Ekkora már a két oregoni farmer is elhatárolódott tőlük. Követeléseik is bővültek: tárgyalni akartak arról, hogy a nyugati államokban a szövetségi tulajdonban lévő földekből adjanak át a farmereknek magántulajdonba. A követeléssel ugyan sok farmer rokonszenvezett, de a fegyveres milícia akcióját nem támogatták. A vita január végén mérgesedett el, amikor letartóztatták a két Bundy-fivért és tizenkét milicistát, s az akció közben a csapat szóvivője meghalt. A rendőrség szerint baleset történt. Négy protestáló azonban még csütörtökön, helyi idő szerint kora délutánig kitartott. Ők már csak azt követelték, hogy menjen el hozzájuk Franklin Graham lelkipásztor - a híres prédikátor, Billy Graham fia -, aki ezt meg is tette. A milicisták ezek után adták meg magukat, igaz, egyikük - egy 27 éves ohiói farmer - még előtte öngyilkossággal fenyegetődzött, és telefonon tartotta a kapcsolatot az FBI helyszínen lévő embereivel. A telefonos egyezkedést végig kihangosították és interneten közvetítették. Az oregoni helyi televízió pedig már azt közvetítette élőben, hogy a négy milicistát elvezetik.

- MTI, Járai Judit -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!