Nagyvilág

2013.06.05. 13:54

Csökkentette a megújuló energia támogatását a román kormány

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2013. június 5., szerda (MTI) - Csökkentette a megújuló energia szubvencióját a román kormány azzal, hogy négy évvel elhalasztja a szél-, nap- és vízenergia előállítását ösztönző úgynevezett zöld tanúsítványok egy részének kifizetését: a bukaresti kormány keddi ülésén elfogadott rendelet ellen szerdán közleményben tiltakozott a román szélenergia egyesület (RWEA).

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:

Bukarest, 2013. június 5., szerda (MTI) - Csökkentette a megújuló energia szubvencióját a román kormány azzal, hogy négy évvel elhalasztja a szél-, nap- és vízenergia előállítását ösztönző úgynevezett zöld tanúsítványok egy részének kifizetését: a bukaresti kormány keddi ülésén elfogadott rendelet ellen szerdán közleményben tiltakozott a román szélenergia egyesület (RWEA).

A lakossági és ipari energiaár csökkentését célzó kormányrendelet értelmében július elsejétől kezdődően a 10 megawattnál kisebb teljesítményű új vízierőművek az eddigi három helyett két, a szélerőművek az eddigi kettő helyett egy, a napelemes áramfejlesztők az eddigi hat helyett négy zöld tanúsítványt értékesíthetnek minden megtermelt megawatt-óra villamos energia után: a kieső támogatást pedig 2017 márciusától, illetve 2018 januártól után (a szélerőművek esetében) kapják meg. A Ziarul Financiar című gazdasági lap becslése szerint a Ponta-kabinet ezzel több mint egymilliárd eurónyi kifizetést örökített át utódjára.

Constatin Nita energiaügyekért felelős tárca nélküli miniszter szerint a román zöldenergia-támogatási rendszer a legbőkezűbb Európában, amit az ország nem engedhet meg magának. Az intézkedéstől azt reméli, hogy a második félévtől kezdődően legalább tíz százalékkal csökken a lakossági villanyszámla.

Az RWEA szerint a kormány törvénytelenül módosította egyoldalúan az Európai Bizottság által is jóváhagyott szubvenciót, amire több milliárd eurós beruházások üzleti terve épült. A zöldenergiába befektető cégek perrel fenyegetik a román államot, és arra figyelmeztetnek, hogy a több százmillió eurós kártérítést a román adófizetőknek kell majd megfizetniük.

Másfelől az ArcelorMittal acélipari óriás - amelynek a romániai kohászati üzemeiben több mint tízezer alkalmazott dolgozik - kilátásba helyezte hogy kivonul Európából, ha az unióban nem csökkennek az energiaárak. Victor Ponta miniszterelnök egyebek közt erre hivatkozva indokolta a megújuló energia támogatásának halasztásáról hozott döntést.

"Az Egyesült Államokban az utóbbi hét évben az ipari gázár 66 százalékkal csökkent, míg Európában 35 százalékkal nőtt. A villamosenergiánál az USA-ban 4 százalékos csökkenés volt, míg Európában 38 százalékos drágulás. Ha nem teszünk semmit, bezárnak a gyárak és itt maradunk múzeumnak. Vigyáznunk kell, hogy maradjon ipar és lakosság is, amely elhasználja azt a zöld energiát" - érvelt a román kormányfő.

Romániában a megújuló energiaforrások jelenleg a fogyasztás 8 százalékát fedezik. A szubvencióról szóló 2008-as törvény indoklásában az szerepelt, hogy 2020-ig Bukarest ezt az arányt 24 százalékra akarja emelni.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!