Nagyvilág

2013.06.04. 14:39

Árvíz - Rendkívüli helyzetet hirdettek ki Pozsonyban, ülésezik a válságstáb

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2013. június 4., kedd (MTI) - Rendkívüli helyzetet hirdetett ki kedden Pozsony önkormányzata a Duna és a Morva folyó megemelkedett vízszintje és az abból adódó árvízveszély miatt, a délután folyamán összeül a város válságstábja is - közölte az MTI-vel Lubomír Andrássy, Pozsony főpolgármesterének irodavezetője kedden.

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:

Pozsony, 2013. június 4., kedd (MTI) - Rendkívüli helyzetet hirdetett ki kedden Pozsony önkormányzata a Duna és a Morva folyó megemelkedett vízszintje és az abból adódó árvízveszély miatt, a délután folyamán összeül a város válságstábja is - közölte az MTI-vel Lubomír Andrássy, Pozsony főpolgármesterének irodavezetője kedden.

A rendkívüli helyzet kihirdetését a Pozsonyt fenyegető árvízveszély fokozódása, valamint az tette indokolttá, hogy a Morva és a Duna várhatóan néhány órán belül elvágja a külvilágtól Pozsony nyugati városrészét, Dévényt. A Morva Dévénynél ömlik a Dunába.

Pozsonyban, ahol keddtől harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, délután összeül a főváros válságstábja.

A tanácskozáson az egyes városrészek, valamint több állami intézmény válságstábjai egyeztetnek a további intézkedésekről.

A Duna egész pozsonyi szakaszán, mindkét rakparton mobil védőgátak óvják az áradástól a várost, a Duna jobb oldali, ligetfalui rakpartját pedig már hétfőn lezárták. Az irodavezető elmondta: a rendkívüli helyzet kihirdetése egyelőre nem jár korlátozásokkal, az főként az érintett állami és önkormányzati illetve más szervek fokozott szintű együttműködését írja elő, illetve azt jelenti, hogy a felmerülő feladatok és költségek már nem csupán a várost terhelik.

Az országos tűzoltó parancsnokság mintegy ezer tűzoltót, a védelmi minisztérium pedig 150 katonát helyezett készültségbe a szükséges műszaki eszközökkel együtt.

A főváros önkormányzata felszólította a lakosságot, hogy kerüljék a veszélyeztetett területeket.

A dévényi városrész lakóinak esetleges kitelepítése eddig nem merült fel, de a városrész önkormányzata arra buzdította az ott lakókat, hogy biztosítsanak maguknak elegendő élelmiszert és ivóvizet arra az esetre, ha az árvíz elvágná őket a külvilágtól.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) tájékoztatása szerint, a Duna vízszintje folyamatosan emelkedik, kedd délután egy órakor elérte a 8,9 métert, vagyis reggel óta csaknem fél métert nőtt. Ez a szint már közelíti a 2002-ben Pozsonynál mért rekordot, amely 9,48 méter volt. A Duna tetőzése csütörtökön délelőtt várható, s a szakemberek szerint meghaladhatja majd a tíz métert is.

Továbbra is érvényes a szlovák Állami Hajózási Felügyelet (SPS) által a Duna egész szlovákiai szakaszára elrendelt hajózási tilalma és az SHMÚ által négy dél-szlovákiai járásban elrendelt fokozott árvízvédelmi készültség is. Ezek közül a pozsonyiban harmadfokú, a dunaszerdahelyiben az érsekújvári járás déli részében és már a komáromi járásban is másodfokú készültség van érvényben. Az SPS utasította a Duna szlovákiai szakaszán horgonyzó személyszállító hajók parancsnokait, legyenek készültségben, mert szükség lehet majd a részvételükre az esetleges mentési munkálatokban.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!