Nagyvilág

2013.03.13. 12:54

Az ukránok többet költenek alkoholra, cigarettára és drogokra, mint ruhára és cipőre

Kijev, 2013. március 13., szerda (MTI) - Szeszes italokra, dohányárukra és kábítószerekre többet költöttek tavaly az ukránok, mint ruhára és cipőre - derül ki az ukrán állami statisztikai hivatal által szerdán közzétett adatokból.

Kijev, 2013. március 13., szerda (MTI) - Szeszes italokra, dohányárukra és kábítószerekre többet költöttek tavaly az ukránok, mint ruhára és cipőre - derül ki az ukrán állami statisztikai hivatal által szerdán közzétett adatokból.

A fogyasztói szokásokat felmérő jelentés szerint a mintegy 45 millió lakosú Ukrajnában összesen 986,5 milliárd hrivnyát, azaz 123 milliárd dollárt tettek ki tavaly a lakosság kiadásai.

Ennek nagy részét, 38,9 százalékát élelmiszerekre és alkoholmentes italokra költötték. A sorban következő legnagyobb tételt a közlekedés és a rezsiköltségek tették ki: 12,3, illetve 12,2 százalék.

Figyelemreméltó azonban, hogy alkoholra, drogokra és cigarettára az összes kiadás 7,7 százalékát, azaz 76,2 milliárd hrivnyát, vagyis 9,5 milliárd dollárt költöttek az ukránok, miközben ruházat és lábbelik vásárlására csupán 65,3 milliárd hrivnyát, alig több mint 8 milliárd dollárt adtak ki.

Emellett jóval kevesebbet, a bevételük 4,7 százalékát költötték egészségügyi szolgáltatásokra, a legkevesebbet pedig éttermekre és szállodákra, azaz 2,4, illetve 1,4 százalékot.

Elemzők rámutatnak arra, hogy évente mintegy 380 ezren halnak meg Ukrajnában szeszes italok, illetve drogok fogyasztása következtében. A férfiak körülbelül 30 százalékának korai elhalálozásában közvetlen szerepet jásztik a túlzott alkoholfogyasztás.

Ukrajnában az európai uniós tagállamokban meglévő szabályozással ellentétben alacsonyabb jövedéki adó terheli a hazai készítésű szeszes italokat, beleértve az ukrán vodka- és konyakféléket, illetve a dohányárukat. Emiatt ezek fogyasztói ára a magyarországinak nagyjából a harmada. A minőségi cipők és ruházati termékek - főként a külföldről behozottak - viszont jóval drágábban, akár többszörös áron szerezhetők be, mint Magyarországon.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!