Nagyvilág

2013.03.23. 10:48

A víz világnapja - Szeméthegy veszélyezteti Peking vízbázisát

Peking, 2013. március 22., péntek (MTI) - Gigantikus szeméthegy veszélyezteti az észak-kínai Hopej tartományban annak a víztározónak a vizét, amely fontos szerepet játszik a 20 milliós kínai főváros vízellátásában.

Peking, 2013. március 22., péntek (MTI) - Gigantikus szeméthegy veszélyezteti az észak-kínai Hopej tartományban annak a víztározónak a vizét, amely fontos szerepet játszik a 20 milliós kínai főváros vízellátásában.Hszinglung megyében 1989-ben kezdték meg a szemét lerakását egy valaha 50 méter mély völgyben. Húsz évvel később teljesen megtelt és elvileg bezárták. A szeméthegy mára 23 ezer négyzetmétert foglal el.

A helyiek szerint minden egyes heves esőzést követően az ár egy kis folyón viszi a szemetet a Jangcsuang víztározóba, amely összeköttetésben van a Csinhaj tóval, Peking meghatározó ivóvízforrásával.

A helyi kormányzat egyfajta védőgátat emelt a szemétlerakó szomszédságába, hogy az eső ne moshassa bele a folyóba a hulladékot, de az ott lakók szerint ez nem sokat ér. Azt is elmondták, hogy nyaranta légyhadsereg lepi el a környéket, varjakat vonzanak a rothadó sertések és a baromfi - írta egy pekingi hírlap, amely pénteki számában, a víz világnapja alkalmából közölte cikkét.

A környezetkutatással foglalkozó tudományos akadémia munkatársa szerint még ennél is nagyobb baj, hogy a völgyek alapvetően nem alkalmasak a szemétlerakásra, mert a talaj alatti réteg leginkább sziklás, ami lehetővé teszi, hogy a szennyező anyagok beszivárogjanak a talajvízbe.

A szakemberek megállapították, hogy a szeméthegy fokozatosan kárt tesz az alatta lévő és a környező talajban, ami azt jelenti, hogy a nehézfém szennyeződés mértéke előbb-utóbb meghaladja a biztonságos mértéket.

A Hszinhua hírügynökség pénteki jegyzetében a környezetvédelmi tárca adataira támaszkodva arról írt, hogy Kína földalatti vizei a megfigyelő állomások 57 százalékánál szennyezettek, vagy rendkívül szennyezettek. Csaknem 300 millió kínai nem jut biztonságos vezetékes ivóvízhez.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!