Nagyvilág

2013.02.03. 13:18

Kucsma exelnök szerint semmi alapja a Timosenko elleni gyilkossági vádnak

Kijev, 2013. február 3., vasárnap (MTI) - Leonyid Kucsma volt ukrán államfő szerint elnöksége idején sem volt, és most sincs semmi alapja annak, hogy Julija Timosenko bebörtönzött exkormányfőt Jevhen Scserbany donyecki üzletember és parlamenti képviselő 1996-ban történt meggyilkolásának megrendelésével gyanúsítsák.

Kijev, 2013. február 3., vasárnap (MTI) - Leonyid Kucsma volt ukrán államfő szerint elnöksége idején sem volt, és most sincs semmi alapja annak, hogy Julija Timosenko bebörtönzött exkormányfőt Jevhen Scserbany donyecki üzletember és parlamenti képviselő 1996-ban történt meggyilkolásának megrendelésével gyanúsítsák.A volt államfő erről vasárnap a Rosszija 24 tévécsatornának adott interjújában beszélt. Kucsma szerint az ügy egyértelműen hatással lesz Ukrajna külföldi megítélésére. Kifejtette, hogy sajnálja Timosenkót azért, amit vele tesz a jelenlegi hatalom. Mint mondta, annak ellenére érez sajnálatot, hogy közte és Timosenko között a kapcsolat nem volt barátinak nevezhető.

Közölte, hogy elnöksége idején Timosenko ellen nem, de Pavlo Lazarenko akkori kormányfő ellen lett volna alap eljárást indítani a Scserbany-gyilkossággal összefüggésben. Lazarenko, aki tavaly november elején töltötte le az Egyesült Államokban pénzmosásért kapott börtönbüntetését, jelenleg is Amerikában tartózkodik.

Viktor Psonka főügyész január 18-án jelentette be, hogy Timosenkót hivatalosan meggyanúsította a főügyészség a gyilkosság megrendelésével. Psonka azt állította, hogy Timosenko és Lazarenko 2,8 millió dollárt fizetett a politikus megöléséért, a pénz átutalását Timosenko intézte. A főügyészség szerint Scserbanyt azért gyilkolták meg, mert üzleti vitába keveredett Timosenkóval. Az ellenzéki politikus tagadja a vádat.

Jevhen Scserbanyt, feleségét és egyik munkatársát 1996-ban a donyecki repülőtéren lőtte agyon egy bérgyilkos, akit 2003 áprilisában ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre.

Timosenkót 2011 októberében hét év börtönbüntetésre ítélték azzal a váddal, hogy 2009-ben kormányfőként, hivatali hatalmával visszaélve, Ukrajna számára előnytelen gázszerződést kötött Oroszországgal. Gerincbántalmai miatt jelenleg rabként kezelik egy harkivi kórházban. Idő közben újabb vádat emeltek ellene, amely szerint az ellenzéki vezető 1996 és 2000 között az Ukrán Egyesített Energiarendszerek nevű vállalat vezetőjeként adócsalást és sikkasztást követett el. A per ellene egy harkivi bíróságon folyik, ám a tárgyalásokat sorra elnapolják, mivel Timosenko rossz egészségi állapotára hivatkozva nem jelenik meg a tárgyalóteremben.

Leonyid Kucsma 1994 és 2005 között volt Ukrajna államfője.

- Kovács Andrea, MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!