Nagyvilág

2013.01.29. 10:23

Mali - Nemzetközi adományozó értekezlet kezdődött Addisz-Abebában

Addisz-Abeba, 2013. január 29., kedd (MTI) - Nemzetközi adományozó konferencia kezdődött kedden Addisz-Abebában, az Afrikai Unió soros elnöki tisztét betöltő Etiópia fővárosában.

Addisz-Abeba, 2013. január 29., kedd (MTI) - Nemzetközi adományozó konferencia kezdődött kedden Addisz-Abebában, az Afrikai Unió soros elnöki tisztét betöltő Etiópia fővárosában.

A tanácskozás célja olyan pénzügyi forrásokat találni, amiből fedeznék az Afrikai Unió Maliba vezényelendő csapatainak tevékenységét, illetve a mali hadsereg újjászervezését.

A volt gyarmattartó, Franciaország január 11-én katonai intervenciót kezdett nyugat-afrikai országban, hogy kiszorítsa Mali északi részéből az északi országrészt tavaly április óta elfoglaló iszlamista fegyveres csoportokat. A francia haderő az elmúlt két hétben több nagyvárost is visszafoglalt Maliban. Párizs ugyanakkor megerősítette, hogy a hadműveletek sikeres befejezése után az Afrikai Unió erőinek kell átvenniük az ország területi integritásának biztosítását.

Tieman Coulibaly, mali külügyminisztere a keddi tanácskozáson megállapította, hogy az egész világ összegyűlt Addisz-Abebában, ami jó hír országa számára.

A fórumon részt vesz az Európai Unió, Japán és az Egyesült Államok képviselője is.

Japán kedden jelentette be, hogy 120 millió dolláros humanitárius segélyt nyújt Malinak az ottani menekülthelyzet kezelésére, valamint az afrikai vezetésű támogató misszió megerősítésére, a békefenntartók kiképzésére.

- MTI -  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!