Nagyvilág

2012.11.07. 18:57

London 2012 - Megkezdték az olimpiai kandeláber "szirmainak" szétosztását

London, 2012. november 7., szerda (MTI) - Megkezdődött szerdán a londoni ötkarikás kandeláber fémszirmainak szétosztása a nyári olimpián és paralimpián részt vett országoknak.

London, 2012. november 7., szerda (MTI) - Megkezdődött szerdán a londoni ötkarikás kandeláber fémszirmainak szétosztása a nyári olimpián és paralimpián részt vett országoknak.

A kelet-londoni Olimpiai Stadionban összeállított 8,5 méter magas kandelábert 204 különálló, virágszirmot formázó fáklya alkotta, vagyis annyi, ahány nemzeti küldöttség a londoni játékokon jelen volt. A londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) már a nyáron bejelentette, hogy az egyes "szirmokat" odaajándékozzák a versenyeken részt vevő országoknak, köztük Magyarországnak is.

A LOCOG szerdán közölte, hogy az elosztási program elindult, és az egyes nemzeti olimpiai, illetve paralimpiai bizottságok még az év vége előtt megkapják fémszirmukat.

A szervezőbizottság tájékoztatása szerint a játékok óta eltelt három hónapban a kandelábert gyártó angol cég, a Stage One - a fáklyát tervező Heatherwick Studio útmutatásai alapján - gondosan megtisztította az egyes szirmokat, amelyeket díszes, ugyancsak a Heatherwick Studio által tervezett ajándékdobozokban juttatnak el a nemzeti olimpiai bizottságokhoz.

A rézből és acélból készült alkotást Thomas Heatherwick neves brit mérnök harrogate-i stúdiójának tervei alapján állították össze kézműves mesteremberek.

A szerkezet üzemelési próbáit a júliusi nyitóünnepély előtt, a teljes titoktartás végett hajnalonként végezték az Olimpiai Stadionban, nem engedve meg még azt sem, hogy a nyitórendezvény szereplői a műsor próbái során meglássák a fáklya elemeit.

Heatherwick annak idején egy lapinterjúban elmondta: még a saját mamájával is összeveszett, mert neki sem volt hajlandó még csak utalásszerűen sem elárulni, hogy milyen lesz az olimpiai kandeláber, pedig a mama folyamatosan próbálta kiszedni belőle a titkot.

A brit lapok egybehangzó véleménye szerint az alkotással kapcsolatos egyetlen csalódás talán az volt, hogy mivel a fáklya a küzdőtér szintjén helyezkedett el - bár az arénán belül az egyes versenyszámok helyigényének megfelelően mozgatni lehetett -, az Olimpiai Stadionon kívülről nem lehetett látni a lángot.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!