Nagyvilág

2012.10.22. 12:03

Global Times: a hatalomátadás után sem lesz nyugati politikai rendszer Kínában

Sanghaj, 2012. október 22., hétfő (MTI) - A nyugati rendszer átültetése helyett Kína a jövőben is a helyi sajátosságokat fenntartva fejlődik, a politikai reformok irányát a társadalom fejlődése fogja meghatározni - fogalmazott internetes kiadásában a Global Times című kínai napilap.

Sanghaj, 2012. október 22., hétfő (MTI) - A nyugati rendszer átültetése helyett Kína a jövőben is a helyi sajátosságokat fenntartva fejlődik, a politikai reformok irányát a társadalom fejlődése fogja meghatározni - fogalmazott internetes kiadásában a Global Times című kínai napilap.A kínai sajátosságokhoz az erős központi kormány társadalmi dominanciája is hozzátartozik, az ország még jó ideig ezt az utat fogja járni - fogalmazott a küszöbönálló hatalomátadás kapcsán írt kommentárjában az újság. Ez a gyakorlat nem a kapitalizmus vagy szocializmus kérdése, a kínai történelmi hagyományokban gyökerezik - szögezi le a lap. A változásokat a kínai társadalom fejlődése kell, hogy meghatározza, ez pedig a folytonos önkorrekció szükségét is magában hordozza.

Az újság szerint reformokra égető szükség van ma Kínában, ennek része - a gazdasági, társadalmi, kulturális területek mellett - a politikai reform is. A változás a jelenleg is működő elemek megtartását és a felesleges, valamint társadalmi fejlődést fenyegető elemek eldobását jelenti, mindebben a kínai emberek érdekeinek maximalizálását szem előtt tartva.

Az új kínai vezetés kétségtelenül a gazdasági növekedés biztosítását jelöli ki az egyik legalapvetőbb céljául. A piaci reformok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az elmúlt évtizedek gyors fejlődését folytathassa az ország, gazdasági struktúraátalakításra van szükség. A társadalompolitikát illetően a hivatalba lépő központi hatalom a szocializmus kiterjesztésével segíti majd a társadalmi források hatékonyabb újraelosztását. A következő években az alacsonyabb osztályok érdekvédelmének erősítése is a középpontban áll majd, ezen túl az egészségügyi, oktatási, lakhatási és társadalombiztosítási rendszerek gondjainak kezelése - véli a Global Times.

November 8-án kezdődik meg a Kínai Kommunista Párt (KKP) 18. kongresszusa, amelyen az elmúlt évtized vezetést érintő legátfogóbb kormányzati átszervezésére kerül majd sor. A pártkongresszus 2270 delegáltja megválasztja a KKP új vezetőit, azt követően Kína jelenlegi elnöke, Hu Csin-tao (Hu Jintao), valamint Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök lemondanak tíz éve betöltött pozíciójukról. A kongresszuson a kínai nyitás és reform politikáját, valamint a szocializmus modernizációját illető stratégiai terveket is lefektetik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!