Nagyvilág

2012.08.28. 08:45

Román belpolitika - Basescu ismét Románia elnöke

Bukarest, 2012. augusztus 27., hétfő (MTI) - Ismét Traian Basescu Románia teljes jogú elnöke, miután hétfőn megjelent a hivatalos közlönyben a másfél hónapja felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett, július végi népszavazás érvénytelenségét megállapító alkotmánybírósági határozat.

Bukarest, 2012. augusztus 27., hétfő (MTI) - Ismét Traian Basescu Románia teljes jogú elnöke, miután hétfőn megjelent a hivatalos közlönyben a másfél hónapja felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett, július végi népszavazás érvénytelenségét megállapító alkotmánybírósági határozat.

A referendum akkor lett volna érvényes, ha azon részt vesz a választási névjegyzékben szereplő román állampolgárok többsége, vagyis több mint kilencmillió polgár. Július 29-én viszont csak nyolc és fél millió szavazó járult az urnákhoz, így hiába voksolt csaknem hét és fél millió polgár - a 2009-ben ötmillió polgár által megválasztott - Traian Basescu menesztésére, az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a referendumot.

Az alkotmánybíróság határozatát hétfőn felolvasták a parlament ülésén, ezzel az utolsó jogi akadály is elhárult Basescu visszatérése elől az elnöki hivatalba.A jobboldalhoz közel álló államfő leváltását a Bukarestben kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) kezdeményezte július elején, abban a tudatban, hogy az államfő leváltásáról rendezendő népszavazáson nem lesz érvényességi küszöb. Az USL akkor néhány nap alatt számos jogszabályt megváltoztatva megkönnyítette az államfő leváltását, ám egyes intézkedéseit a taláros testület alaptörvénybe ütközőnek minősítette, egyebek mellett kikötötte, hogy az elnök leváltásáról rendezett népszavazás csak a választók többségének részvétele esetén tekinthető érvényesnek.

Az USL politikusai a népszavazás után úgy értékelték, hogy a választók valójában leváltották Basescut. Mivel azonban az Európai Bizottság nyomására Victor Ponta kormánya kötelezettséget vállalt a jogállamiság és alkotmányosság tiszteletben tartására, az USL csak hátráltatni tudta, de nem akadályozhatta meg Traian Basescu visszatérését az elnöki hivatalba.

Crin Antonescu ideiglenes államfő, az USL társelnöke már hétfő reggel felmentette tisztségükből azokat az elnöki tanácsosokat, akiket ő nevezett ki augusztus elején és - román lapértesülések szerint - külföldre távozott pihenőszabadságra.

Victor Ponta miniszterelnök, az USL másik vezetője sem tartózkodott Bukarestben, amikor Basescu visszakapta az államfői jogköröket. Ponta korábban úgy nyilatkozott: kénytelen lesz elfogadni a politikai társbérletet Basescuval, de kerülni fogja a tisztségébe visszakerült államfőt.

- MTI, Baranyi László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!