Nagyvilág

2012.08.24. 08:17

Egyre több a HIV-fertőzött az idősebb kínaiak körében

Peking, 2012. augusztus 23., csütörtök (MTI) - Kínában jelentősen megnőtt az 50 évesek és az a felettiek aránya az újabb HIV-fertőzöttek körében - derül ki csütörtöki kínai lapjelentésekből.

Peking, 2012. augusztus 23., csütörtök (MTI) - Kínában jelentősen megnőtt az 50 évesek és az a felettiek aránya az újabb HIV-fertőzöttek körében - derül ki csütörtöki kínai lapjelentésekből.

Az egészségügyi szakemberek szerint a trend annyira nem szokványos, hogy a világon egyelőre csak Kínában jellemző. Magyarázatát részben a szexuális aktivitás korbeli kitolódásában, illetve az anyagi helyzet általános javulásában látják.

Az új vírushordozók többsége prostituáltaktól fertőződött meg. Az olcsó utcai prostituáltak körülbelül 1 százaléka HIV-pozitív - vélik a szakemberek.

A dél-kínai Kuanghszi-Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm területen az idősebbek adják az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzöttek 40 százalékát, míg arányuk országosan 20 százalék körül mozog.

2005-ben 483 hatvanéves vagy idősebb HIV-fertőzöttet regisztráltak, ami abban az évben az összes fertőzött 2,2 százalékát jelentette. 2010-ben számuk 3031 volt, ami akkor 9 százalékos arányt jelentett.

A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy célzott megelőző, felvilágosító tevékenységre van szükség elsősorban a vidékiek körében, mivel a városoktól távoli helyeken kevéssé ismert az AIDS, nem mérik fel a fertőzés kockázatát. A statisztikákból az is kiderül, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűek nagyobb veszélyben vannak.

A már említett Kuanghsziban június végéig a frissen jelentett HIV-fertőzöttek 93 százaléka nem védekezett szexuális kapcsolata során, és 30 százalékuk tartozott az idősebb férfiak korosztályába. A felmérésekből az is kiderül, hogy az idősebbek közül sokan nem félnek az AIDS-től, mivel úgy vélik, legrosszabb esetben is 5-10 év, amíg kifejlődik a betegség.

Fény derült arra is, hogy a városokban munkát kereső vidéki férfiak által "hátrahagyott" nők, asszonyok közül egyre többen ajánlanak szexuális szolgáltatást környezetükben, és leggyakrabban az idősebb korosztályt célozzák meg.

A területet felügyelők arra is felhívják a figyelmet, hogy gond az idősebb korú fertőzöttek kiszűrése, eddig legtöbbjükre úgy találtak rá, hogy más betegségek miatt jelentkeztek kórházi kezelésre. Miután az országos hatóságok felfigyeltek az új jelenségre, a kínai egészségügyi hálózatokat arra hívták fel, hogy fokozzák "éberségüket" és vállaljanak aktívabb szerepet a felvilágosító munkában.

- MTI, Trebitsch Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!