Nagyvilág

2012.05.08. 14:04

Francia elnökválasztás - A leköszönő és megválasztott elnök együtt koszorúzott a győzelem napján

Párizs, 2012. május 8., kedd (MTI) - Nicolas Sarkozy leköszönő és Francois Hollande megválasztott francia köztársasági elnök együtt koszorúzta meg kedden az Ismeretlen Katona sírját a párizsi Diadalív alatt a náci Németország felett aratott győzelem 67. évfordulóján.

Párizs, 2012. május 8., kedd (MTI) - Nicolas Sarkozy leköszönő és Francois Hollande megválasztott francia köztársasági elnök együtt koszorúzta meg kedden az Ismeretlen Katona sírját a párizsi Diadalív alatt a náci Németország felett aratott győzelem 67. évfordulóján.

A személyeskedésektől sem mentes, egyre eldurvuló kampány után a két politikus először találkozott: ünnepélyes hangulatú kézfogásuk a Diadalív előtt a megbékélés szimbólumaként hatott.

Ezt követően együtt helyezték el a megemlékezés virágait az emlékműnél, majd megnyújtották a lángot. A rövid hivatalos ceremónia végén a leköszönő és a megválasztott elnök mosolyogva néhány szót váltott egymással, és együtt üdvözölték a megemlékezésen nagy számban megjelent háborús veteránokat és a meghívott vendégeket.

"A még hivatalban lévő és a megválasztott államfő ma az összefogást testesítette meg. A kampányban összecsaptunk, a franciák döntöttek, de ma összefogva kell megemlékeznünk azokról, akik Franciaországért meghaltak" - fogalmazott Francois Hollande. Az új elnök szerint "a különösen durva kampány" után politikai hovatartozásától függetlenül minden francia vágyott arra, hogy azt lássa: "vannak olyan események, amelyek a személyiségeinken túl összetartanak minket".

Hollande elmondta, hogy elődje kezdeményezte a közös megemlékezést, amelyet ő is szeretett volna.

Sarkozy utoljára jelent meg köztársasági elnökként nyilvánosan. A hivatalos hatalomátadásra és elnöki beiktatásra május 15-én kerül sor az Elysée-palotában. Francois Hollande várhatóan még aznap megnevezi az új szocialista kormány tagjait.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!