Nagyvilág

2011.12.01. 19:42

Feltételekhez köti az EP a társulási megállapodás megkötését Ukrajnával

Brüsszel, 2011. december 1., csütörtök (MTI) - Elsősorban a korábbi határozatában megjelölt feltételek teljesülését látja szükségesnek az Európai Parlament ahhoz, hogy előre lehessen lépni az Európai Unió és Ukrajna társulási szerződésének ügyében.

A csütörtöki plenáris ülésen tartott szavazás után kiadott közleményében Tabajdi Csaba (MSZP) úgy vélte: fontos lenne, hogy a megállapodást még az idén parafálják, azonban ehhez Ukrajnának "bizonyítania kell, hogy stabil és demokratikus ország, amely tiszteletben tartja a jogállamiság elvét és az igazságszolgáltatás függetlenségét".

A megállapodás új minőséget jelentene az Európai Unió és Ukrajna kapcsolatában, és fontos lépésnek tekinthető a két fél között létrehozandó szabadkereskedelmi térség, a szorosabb energiaügyi együttműködés, valamint az ukrán vízummentesség irányába - emelte ki a képviselő.

Hozzátette: Ukrajnának "fel kell hagynia azzal a törekvéssel, hogy Julija Timosenkót (volt kormányfőt) egy szovjet időkből származó és szelektíven alkalmazott törvény alapján, egy korábbi politikai döntése miatt vonják felelősségre.

Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a fellebbezési eljárást tiszta körülmények között folytathassa le az ukrán igazságszolgáltatás. Az ügy rámutat arra, hogy Ukrajnában jelentős előrehaladást kell elérni az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítése és a korrupció visszaszorítása terén" - fogalmazott.

Tabajdi Csaba szerint az EU-nak olyan rendelkezéseket kell beépítenie a társulási megállapodásba, amelyek lehetővé teszik az egyezmény teljes, vagy részleges felfüggesztését, ha az abban foglalt kötelezettségeket nem teljesítik, vagy a megállapodás alapelveit figyelmen kívül hagyják.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!