Nagyvilág

2011.04.12. 19:42

Több mint 150 roma utazott el Franciaországból

<p>Több mint 150 roma személy érkezett meg kedden Temesvárra, miután "hazatérési támogatást" kaptak a francia hatóságoktól - közölte az AFP helyi tudósítója a romániai város repülőterének hatóságára hivatkozva.</p>

Az összesen 159 ember az észak-franciaországi Lille-ből indult, miután elfogadta a francia hatóságok által felajánlott "önkéntes hazatérési segélyt". Az AFP beszámolója szerint ugyanakkor a temesvári reptéren volt, aki úgy nyilatkozott, hogy a pénzbeli támogatás ellenére azt tervezi, visszatér Franciaországba. "Én és a feleségem 300 eurót kaptunk, a gyerekek után pedig százat. Hazajöttünk, hogy itt ünnepeljük a húsvétot, de utána kocsival visszamegyünk" - mondta az egyik férfi a hírügynökség tudósítójának.

Franciaországot tavaly komoly nemzetközi kritika érte, miután augusztusban több száz romát küldött haza Romániába és Bulgáriába. A francia hatóságok lépése a vádak szerint ellenkezett a szabad mozgásra vonatkozó uniós jogszabállyal. Párizs ugyanakkor azt állította, hogy a franciaországi roma kisebbség lélekszámának növekedésével megszaporodtak az országban a bűncselekmények, elsősorban a lopások. A francia hatóságok állításával Bukarest vitába szállt és a francia-román rendőrségi együttműködés erősítését sürgette.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!