Nagyvilág

2011.02.22. 20:23

Új-zélandi földrengés: 38 halott a hivatalos adatok szerint - háromszáztól tartanak

<p>A legfrissebb hivatalos adatok szerint 38, és nem 65 halottja van az új-zélandi Christchurch városánál történt keddi földrengésnek - közölte az új-zélandi sajtó, tisztségviselőkre hivatkozva.</p>

A település nagy részén nincsen áram, akadozik a telekommunikáció, és gondok vannak a vízellátással is. A hatóságok közlése szerint legalább száz ember van a romok alatt. Sokan attól tartanak, hogy a halottak száma több száz lehet. Több országból is érkeznek mentőegységek.

A hivatalos adatok szerint 38 halottja van a Christchurch városát romba döntő földrengésnek - közölte John Key új-zélandi kormányfő, helyi idő szerint szerda reggel, napfelkelte után nyilatkozva. Key kedden 65 halottról számolt be. Új-Zéland 12 órával van előrébb a közép-európai időhöz képest.

Az új-zélandi polgári védelem igazgatója az új adattal kapcsolatban elmondta: csak akkor jegyezik fel a hivatalosan is a halottakat, ha azonosították a holttestet, és értesítették a legközelebbi hozzátartozót - írta a New Zealand Herald című új-zélandi lap. Az újság közben arról számolt be, hogy a félelmek szerint akár a háromszáz halottja is lehet a rengésnek.

Arról még nincsenek számok, hogy mennyien rekedhettek az összedőlt épületek romjai alatt, és az eltűntek pontos számát sem lehet tudni - közölte a Herald. A rendőrség közlése szerint "nagyjából százan" lehetnek még a romok alatt, de "könnyen lehet, hogy ennél is többen". A város polgármester pedig arról számolt be, hogy nagyjából 120 embert mentettek ki helyi idő szerint kedd estig.

Bob Parker polgármester felszólította a város lakóit, hogy maradjanak otthon, és csak akkor menjenek dolgozni, ha munkájuk elengedhetetlen a mentéshez. A város "gyakorlatilag zárva lesz" az elkövetkező három napban - jelentette ki Parker. A rendőrség pedig arra figyelmeztette az embereket, hogy azonnal le fogják tartóztatni azokat, akik a város lekordonozott részére mennek.

A város nyolcvan százaléka víz nélkül maradt, és polgári védelem felszólította az embereket, hogy takarékossági okokból ne fürödjenek és ne húzzák le a WC-t - közölte a Herald. A város "nagy területein" továbbra sincsen áram, és a telekommunikáció is akadozik.

Christchurch városát helyi idő szerint kedd délután, egy óra előtt pár perccel rázta meg egy, a Richter-skála szerinti 6,3-es erősségű földrengés. A területen több utórengés is történt. A TVNZ új-zélandi televízió közlése szerint este nyolc óra után 17 "jelentős" utórengést jegyeztek fel , amelyek közül a legerősebb 4,8-es erősségű volt.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!