Nagyvilág

2011.01.10. 09:07

Lezuhant egy utasszállító Iránban - már 77 halott

<p>A legfrissebb hétfői adatok szerint már 77 áldozata van a lezuhant iráni utasszállító balesetének - közölte az iráni állami sajtó. Az Iran Air iráni állami légitársaság Boeing 727-es típusú gépe egy nappal korábban zuhant le Irán északnyugati részén. A tragédiát az első vizsgálatok szerint a rossz időjárás okozta.</p>

Az iráni állami televízió hétfői közlése szerint 77 halottja, és 26 sérültje van az Urmia város közelében történt repülőgép balesetnek. A televízió értesülései szerint egy eltűntet keresnek még a mentőalakulatok. Az IRNA iráni hírügynökség két eltűntről tud, de ugyanannyi halottról és sérültrőlszámolt be, mint az állami televízió.

A Teheránból indult repülőgép Nyugat-Azerbajdzsán tartomány székhelyére tartott, amikor helyi idő szerint vasárnap este háromnegyed nyolckor lezuhant. Az egyórás késéssel indult gép egy falu mellett csapódott be, majd legalább három darabra tört, de nem gyulladt ki - közölték tartományi tisztségviselők, az iráni állami televízióval.

Néhány utasnak sikerült önállóan kijutnia a gépből, másoknak a falusiak segítettek. A mentést az időjárási körülmények is nehezítették. A területen a hó vastagsága eléri a hetven centimétert - közölte a Fars.

Az Urmia városába tartott gép feltehetően a rossz időjárás miatt zuhant le - jelentette ki az Iran Air szóvivője. Az iráni állami televízió közlése szerint az első leszállási kísérlet nem sikerült, és a gép akkor zuhant le, amikor a pilóta másodszorra próbálta lerakni a gépet. Az iráni közlekedési minisztérium egyik munkatársa viszont azt mondta, hogy a pilóta az első kísérlet után visszafordult Teheránba, és akkor zuhant le.

Az iráni közlekedésügyi minisztérium közlése szerint a gép mindkét fekete dobozát sikerült megtalálni.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!