Nagyvilág

2010.12.29. 15:41

Terrormerényletet-kísérlet a karikatúra miatt Dániában

<p>Letartóztattak Dániában négy férfit, akik a hatóságok szerint merényletre készültek a Jyllands-Posten újság szerkesztősége ellen, amelyik megjelentette a vitatott, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat - jelentette be szerdán a dán titkosszolgálat (PET).</p>

A svéd hírszerző ügynökség (Saepo) szóvivője pedig közölte, hogy a dániai esettel kapcsolatban Svédországban is letartóztattak egy gyanúsítottat.

A dán hatóságok szerint az elfogottak azt tervezték, hogy fegyveresen megtámadják a Jyllands-Posten napilap koppenhágai székházát, és annyi embert lőnek le, amennyit csak tudnak. A Dániában letartóztatottak egyike egy 44 éves tunéziai férfi, egy társa 29 éves, libanoni születésű svéd állampolgár. A harmadik elfogott férfi egy 30 éves svéd állampolgár, a negyedik gyanúsított pedig 26 éves és Irakból érkezett Dániába, ahol menedékjogért folyamodott.

A dán titkosszolgálatok szerint az irakin kívül a többi férfi mind Svédországban élt az utóbbi időben, és csak keddről szerdára virradó éjszaka utaztak Dániába. A Svédországban letartóztatott ötödik férfi pedig 37 éves tunéziai származású svéd állampolgár. A dán hatóságok szerint a gyanúsítottak "militáns iszlamisták, akik nemzetközi terrorszervezetekkel állnak kapcsolatban".
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!