Nagyvilág

2010.12.20. 10:22

Antiterrorista razziák Nagy-Britanniában - már huszan őrizetben

<p>Nagyszabású terrorakciók kitervelésével gyanúsítják azt a 20 embert, akiket hétfőn vettek őrizetbe Nagy-Britanniában. A rendőrség országszerte razziákat tartott, és ennek során fogták el a 17 és 28 év közötti férfiakat.</p>

Nagy-Britannia - A Birmingham és környéke rendőrségének helyettes vezetője azt közölte, hogy a 20 embert terrorcselekmények előkészületeinek és felbujtásnak a gyanújával vették őrizetbe. John Yates azt mondta, hogy az antiterrorista akció még tart, ezért nem kíván részleteket közölni arról, hogy "milyen támadásokat és mely célpontok ellen terveztek a gyanúsítottak".

A helyettes rendőrfőnök szerint a közbiztonság érdekében most kellett akcióba lépniük. Mint mondta, a gyanúsítottakat otthonaikban vagy azok közelében fogták el fegyvertelen rendőrök. Médiaértesülések szerint az őrizetbe vettek közül négyen Cardiffiak, négyen a Birmingham északi részén lévő, Stoke-on-Trentben élnek, hárman pedig londoniak. A többiek lakóhelyéről nincs még hír.

Nagy-Britanniában az ötfokozatú terror-riasztási skála négyes szintje van érvényben. A belügyminisztérium szerint ez azt jelenti, hogy "nagy a valószínűsége egy vagy több terrortámadásnak".

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!