Nagyvilág

2010.10.06. 18:34

VÖRÖSISZAP - a szerb, román és ukrán hatóságok is mérik a Duna minőségét

<p>A szokásosnál fokozottabban vizsgálják a Duna vízminőségét a folyóval határos országokban a vörösiszap-katasztrófa után - írja szerdai hírében helyi illetékesekre hivatkozva a francia AFP hírügynökség.</p>

Szerbiában a hatóságok többször vesznek majd mintát a folyóból, habár egyelőre nem kell attól tartani, hogy az országot veszélyezteti a szennyeződés - mondta el a B92 rádióállomásnak Predrag Maric, a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős illetékese.

Romániában a vízügyi hatóságok három óránként vesznek mintát a Duna vizéből - nyilatkozott a hatóság szóvivője. Ana-Maria Agiu hozzátette: úgy értesültek, hogy Magyarországon 400 tonna kalciumot és magnézium-nitrátot öntöttek a Marcal és a Torna folyókba, hogy semlegesítsék a szennyeződést és gátakat is építettek a Marcal-folyóba: így megakadályozzák, hogy a vörösiszap elérje a Rábát.

Ukrajnában a rendkívüli helyzetek minisztériuma külön csoportot állított fel a Duna vízminőségének gyakori vizsgálatára, habár szerintük "Ukrajna nincs veszélyben."

A magyar szakemberek szerdán úgy döntöttek: nem terelik ki a vörösiszappal szennyezett Marcal folyó vizét a szántóföldekre. A Marcal folyását lelassítják, a folyót felduzzasztják, és az erős lúgos kémhatást semlegesítik, mielőtt a Rábába érne. Az országos katasztrófavédelem közleménye szerint a jelenleg folyó védekezés célja, hogy a Marcalba jutott szennyezés a folyó medrében maradjon és onnan a későbbiekben eltávolítható legyen. Másik fontos cél az élővilág kímélése érdekében a víz ph értékének csökkentése.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!