Nagyvilág

2010.10.27. 17:35

Több mint 35 ezer korrupciós ügyet lepleztek le idén Oroszországban

<p>Átlagosan 1400 dollár volt a tarifa az idén leleplezett több mint 35 ezer orosz korrupciós ügyben - mondta szerdán az orosz belügyminisztérium gazdaságbiztonsági rendőrségének vezetője.</p>

Jurij Salakov szerint 17 és fél százalékkal emelkedett az ismertté vált megvesztegetési ügyek száma az elmúlt kilenc hónapban az előző év ugyanezen időszakához képest.

A moszkvai sajtókonferencián Salakov helyettese, Alexander Nazarov azt mondta, hogy átlagban 42 és fél ezer rubelt, vagyis 1400 dollárt fizettek kenőpénzként a közvetlen haszonszerzés érdekében, de ennek a több mint kétszerese volt az átlagos összeg, amikor közvetítőket használtak fel.

A Transparency International kedden közzétett korrupciós listája szerint Oroszország a 25-ik helyen áll a világban ebből a szempontból. Dmitrij Medvegyev elnök több korrupcióellenes intézkedést hozott már, egyebek mellett az állami tisztségviselők és családtagjaik kötelező vagyonnyilatkozatáról. bazonban júliusban azt mondta, hogy "eddig nem lát jelentős eredményeket a korrupció elleni fellépésben".
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!