Nagyvilág

2010.10.11. 17:29

Peking lemondott egy miniszteri találkozót a béke Nobel-díj kitüntetettje miatt

<p>Lemondta Kína a norvég halászati miniszterrel tervezett sanghaji megbeszélést az idei béke Nobel-díj kitüntetettje miatt. Ezt állította hétfőn az oslói külügyminisztérium.</p>

A bejelentés szerint Lisbeth Berg-Hansen napközben érkezett meg a kínai nagyvárosba, hogy meglátogassa a Világkiállítást, és szerdán találkozott volna a szakminiszter helyettesével Pekingben.

Ragnhild Imerslund szóvivő azt mondta, hogy "magyarázatot nem kaptak, de jogos a feltételezés, hogy a megbeszélés lemondása összefügg a kínai ellenzéki kitüntetésével." A jelenleg is börtönben lévő Liu Hsziao-pot "az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért" tüntette ki a norvég Nobel-bizottság.

Liu Hsziao-po jelenleg 11 éves börtönbüntetését tölti Kínában, amit azért róttak ki rá tavaly decemberben, mert segített a "Charter 08" című ellenzéki dokumentum elkészítésében és terjesztésében. Az írásban elsősorban politikai reformokat követeltek Kínában, beleértve a vallásgyakorlás, a véleményformálás és a gyülekezés szabadságát biztosító reformokat.

Az 54 éves férfi évtizedek óta harcol az emberi jogokért, és már 1989-ben is bebörtönözték, amikor részt vett a Tienanmen téri tüntetésen. Liu Hsziao-pót végül 1991-ben engedték szabadon, vádemelés nélkül. Később azonban újra letartóztatták, mivel küzdelmet kezdett a téren letartóztatottak szabadon engedéséért. A férfi végül 1996 és 1999 között három évet töltött egy munkatáborban.

A kínai kormány már jóval a béke Nobel-díj odaítélése előtt figyelmeztette a bizottságot, hogy ne jutalmazzanak kínai ellenzékieket. Amikor a múlt pénteken bejelentették Oslóban, hogy Liu Hsziao-po kapta a díjat, a kínai külügy berendelte a norvég nagykövetet, és tiltakoztak nála. A norvég Nobel-bizottság öt tagját az oslói parlament nevezi ki, de a testület független mind a törvényhozástól, mind a kormánytól.
- Független Hírügynökség -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!