Nagyvilág

2010.10.02. 12:49

Milliós tüntetést szerveznek a francia szakszervezetek a nyugdíjreform ellen

<p>Reményeik szerint több millió embert tudnak az utcára vinni szombaton a francia szakszervezetek, amelyek Nicolas Sarkozy elnök nyugdíjkorhatár-emelési tervei ellen tüntetnek. A nyugdíjreform értelmében 60-ról 62 évre emelkedne a nyugdíjkorhatár.</p>

Francois Chereque, a legnagyobb szakszervezeti szövetség, a CFDT illetékese szerint a korábbi demonstrációkkal szemben most a családok is elmennek a tiltakozásra. "Azok is eljönnek, akik hétköznap nem tudtak demonstrálni, mert kisebb vállalkozásoknál dolgoznak, és nem engedhették meg maguknak, hogy megálljanak" - mondta, utalva arra a két tüntetésre, amelyeket szeptemberben rendeztek a nyugdíjreform ellen. Mint hozzátette, várakozásai szerint két-hárommillió ember vesz majd részt országszerte a szombati megmozduláson.

A másik fő szakszervezeti szövetség, a CGT szerint összesen 229 tiltakozó akciót tartanak délután az országban, nagyjából ugyanannyit, mint a legutóbbi alkalommal, szeptember 23-án. Akkor egyébként a hatóságok és a tüntetések szervezői ellentmondó információkat közöltek a résztvevők számáról: előbbiek egymillió körülire tették a tiltakozók számát, míg utóbbiak szerint hárommillióan voltak az utcákon.

A szeptemberi demonstrációk hatására Francois Fillon kormányfő azt közölte, hogy kabinetje felgyorsítja a vitatott reformterv elfogadtatását, amelynek értelmében 60-ról 62 évre növekszik a nyugdíjkorhatár Franciaországban. "A kormányzás azt jelenti, hogy hallgassunk meg mindenkit. A kormányzás azt jelenti, hogy tiszteljünk mindenkit. De Franciaország kormányzása azt is jelenti, hogy olykor legyünk képesek nemet mondani" - fogalmazott Fillon. A reformtervet egyébként elfogadta már a párizsi parlament alsóháza, a felsőház pedig október 5-én tárgyalja, ahol szakértők szerint várhatóan gyorsan elfogadják majd.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!