Nagyvilág

2010.08.15. 15:39

Összecsapások a német újnáci felvonuláson

<p>Több rendőr is megsebesült, 17 embert pedig őrizetbe vettek vasárnap Németországban a hatóságok, miután tüntetők zavarták meg az újnácik menetét. Az incidens a Hannover közelében található Bad Nenndorfban történt.</p>

A szélsőjobboldaliak bejelentett menetén a helyi híradások szerint csaknem ezren vettek részt. Az ellenük tüntető szélsőbaloldali demonstrálók pedig ezren lehettek, akik többször is megpróbáltak áttörni az újnácik menete köré vont rendőrkordonon.

Az őrizetbe vett emberek közt egyaránt vannak neonácik, és baloldali tüntetők - akiknek többségét a közrend megsértése, hatósági személy elleni erőszak, és tiltott náci dalok éneklése címen állítottak elő. A németországi Bad Nenndorfban egyébként az újnácik 2006 óta tartanak évente menetet.

Az eseményt állítólag azért szervezik ebben a német városban, mert Bad Nenndorf a második világháborút követően, 1945-től 1947-ig a brit haderő ellenőrzése alatt állt, amely vitatott kihallgatási központot működtetett a településen. A Guardian napilap egyébként 2006-ban közzétette egy brit rendőr vizsgálatának eredményét, amely szerint Bad Nenndorfban a brit hadsereg tagjai kínozták a foglyaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!