Nagyvilág

2010.08.25. 13:39

Fejbelőtték, de 5 évig nem vette észre

<p>A férfi azt mondja, annyira részeg volt az 5 évvel ezelőtti szilveszteren, hogy nem is foglalkozott azzal, amikor egy erős ütést érzett.</p>

Egy lengyel származású, de Németországban élő férfi fejfájással fordult orvoshoz nemrégiben. A vizsgálatok során kiderült, hogy egy 22 kaliberű (5,6 mm) lőszer van a koponyájába fúródva, de erről a férfi mit sem tudott. A röntgenfelvételen is jól látszik, hogy a koponyája hátsó részébe beékelődött golyó, aminek láttán a férfinek eszébe jutott 2004, vagy 2005 szilveszterén egy nagyon erős ütést érzett azon a ponton, ahol a felvétel szerint a golyó befúródott, de akkor annyira részeg volt, hogy nem foglalkozott vele, később pedig eszébe sem jutott. Ez annak köszönhető, hogy a golyó nem hatolt át teljesen a férfi koponyáján, s a seb teljesen beforrt, viszont később fejfájások kezdték kínozni a 35 éves férfit, de csak hosszú idő után fordult orvoshoz.

A bochumi rendőrség szóvivője elmondta: nem kezelik bűncselekményként az esetet, valószínűleg egy eltévedt golyó csapódhatott a férfi fejébe, amit a szilveszteri örömmámorban esetleg a levegőbe lőttek.

Nézze meg a röntgenképet >>>

A férfit megműtötték, és napokon belül kiengedik a kórházból.
- MON -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!